Magyarország 1919. évi gyalogló bajnokságai

10 km-es szenior bajnok: Szablár Péter (FTC) – 3 km-es ifjúsági bajnok: Lichier Salamon (FTC).

Hétfőn délelőtt 10 órakor az FTC és az ESC együttes rendezésében folyt le a gödöllői országúton Magyarország 10 km-es szenior és 3 km-es ifjúsági országúti gyalogló bajnoksága. A két bajnokságban a benevezett tizenkét gyalogló kivétel nélkül starthoz is állott.

A szenior bajnokság favoritja a többszörös bajnok és rekorder Szablár Péter volt. A várakozásnak megfelelően győzött is, de klubtársa, Patak János erősen megszorította. A harmadik számba vehető gyaloglónk, Róna Sándor nem bírta az előző kettő iramát és szabálytalan gyaloglásba ment át.

Emiatt a versenybíró a harmadik helyről diszkvalifikálta. A többi induló teljesítménye még lefokozott igények mellett nem ütötte meg egy bajnoki verseny nívóját. A győztes három perccel maradt el saját rekordja mögött.

Az ifjúsági bajnokságában Lichter Salamon fogyatékos tréningjével is meg tudta nyerni a versenyt. Legveszélyesebb ellenfele bátyja Sándor, a fél táv után oldalszúrást kapott és kénytelen volt engedni a tempóból. Innen klubtársa, Hóra Ferenc, aki már 60 méterrel le volt maradva, tört előre és méterekre megközelítette a bajnokot. Ezzel a verseny titkos favoritját, Lichter Sándort, a harmadik helyre szorította.

Részletes eredmény:

10 km-es szenior bajnokság: 1. Szablár Péter (FTC) 52 p. 51 mp. 2. Patak János (FTC) 53 p. 02 mp. 3. Ladányi Miksa (FTC) 57 p. 40 mp. 4. Paskál Ignác (FTC) 5. Soltész Márton (ESC) 58 p. 19 mp. Indultak még: Hartay Endre (ESC). Schwarz László (Éksz.ST.) és Róna Sándor (FTC) akit a versenybíró szabálytalan gyaloglás miatt a harmadik helyről diszkvalifikált. 40 méterrel nyerve, 650 méterrel harmadik. Nyolc induló.

3 km-es ifjusági bajnokság: 1. Lichter Salamon (FTC) 15 p. 51.6 mp. 2. Hóra Ferenc (FTC) 15 p. 57 mp. 3. Lichter Sándor (MTE), 4. Andresni Ottó (TFC) 15 méterrel nyerve 300 méterrel harmadik. Négy induló.