A boer háború és a világpolitika

Nagymértékben bonyolítja a nemzetközi nagypolitikát az a hír, mely szerint Anglia fel akarja kérni Olaszországot, hogy csapataival vonuljon be Egyiptomba.

Igy akarják lehetővé tenni, hogy az Egyiptomban levő angol csapatokat is Dél-Afrikába lehessen vinni. Tudvalevő, hogy a Portugália kezén lévő Delagoa-öböl a délafrikai köztársaságoknak egyedüli közlekedési útja a tenger felé. Ezt akarná kézrekeriteni Anglia, mert ezzel egy csapással két czélt is elérne: először is egészen lehetetlenné tenné a két boer köztársaság közlekedését a külvilággal, másodszor elejét venné annak a bizonyos veszélynek, hogy az eddig majdnem kizárólag angol kézen volt transzváli kereskedés más nemzetek kezére jusson.

 

Akármi legyen a háború vége, a boerok nem maradnak az angolok vevői.

A francziák és németek számítanak is erre s már az utóbbi időben Hamburgból és más kikötőkből hajókon sok áruszállítmányt küldtek Delagoán át Transzválba. Hogy az angolok puszta gyanura, hogy a kereskedelmi hajók hadiszereket szálithatnának, semleges államokból egy más semleges állam kikötőjébe szallitott árukat lefoglalnak, az utasokat pedig latartóztatják, ez ellenkezik a nemzetközi joggal. E miatt Németország és más hatalmak már fel is szólaltak és kárpótlást követeltek.

Nagy figyelmet érdemel az angoloknak Egyiptomra vonatkozó, fentebb emlitett terve.

Mert ha Egyiptomnak megszállása olasz csapatok által csakugyan komolyan szóba jön, akadni fognak hatalmak, melyek ez ellen tiltakozni fognak. Az egyiptomi kérdés a legkényesebb természetű nemzetközi kérdés ez idő szerint. Valóban csak a legnagyobb zavar által megmagyarázható politikai hiba volna, ha Anglia még ennek a kényes kérdésnek a felbolygatásától sem tartózkodnék.