A magyar komunisták kivégzésének ügye az angol alsóházban

Megállapitották a magyar biróságok pártatlanságát

( A MTI. Munkatársának szikratávirata a budapesti rádió-állomás utján) A Times pénteki számában az angol alsóház csütörtök üléséről a következőket közlik: Kemoosthy képviselő kérdésére Greemvood a következőket mondotta:

Budapesten legutóbb több magyar alattvalót kivégeztek rendes birósági eljárás után, amelynek során a gyilkosság vádja vagy egyéb büntény beigazolást nyert és enyhitő körülmény nem merült föl.

Az angol katonai megbizott, akit az angol koronária felhatalmazott arra, hogyha véleménye szerint igazságtalanság történnék, barátságosan járjon el a magyar kormánynál, nem hivatalosan megvitatta a magyar belügyminiszterrel annak lehetőségét, hogy a kivégzéseket elhalasszák és igy a bünügyek ujabb megvizsgálására adjanak alkalmat. Azonban kiderült, hogy a magyar végrehajtó hatalom az alkotmány megsértése nélkül nem avatkozhatik be a legfőbb biróság döntéseibe.

Őfelsége budapesti főmegbizottjának jelentése szerint a bűnügyeket nyilvános birói eljárás során tárgyalták le, teljesen fair módon, a törvények szigoru betartásával. A vádlottaknak meg volt a módjuk arra, hogy védelmükről a legteljesebb mértékben gondoskodhassanak.

Különböző kérdésekre azután Lloyd George nyilatkozott azokról a jelentésekről, amelyek a magyar katonaság állitólagos atrocitásairól szólnak Lloyd George a következőket mondotta:

Budapesti főmegbizottunk hosszas és részletes jelentéséből az tünik ki, hogy az atrocitásokról szóló hirek erősen tulzottak és a magyar kormány jól fenntartja a rendet és semmiképpen sem vezeti bosszuvágy, vagy a politikai üldözés vágya. Azt javaslom, hogy Mr. Hoofernek jelentését közöljük a Házzal és bizom abban, hogy az interpelláló képviselő ur be fogja látni, hogy őfelségének kormánya az adott körülmények között nem volna jogosult beavatkozni abba, ami tulajdonképpen magyar belpolitikai kérdés.