Remény, - hozzád fohászkodom
A kínban, mely gyötrő falat
Emel fölém. E puszta rom
Egyetlen ékessége vagy.
Minden szakad s részére hull, -
De erős a te hódító
Uralmad, mely sosem lazul
Sarkaiban. Nem gyönge hó
S mulandó jég a szent talap,
Melyen ragyogsz. Szilárd s hideg
Trónuson ülsz: a megszakadt
Szivek milliói felett.
Óh jöjj - s forgasd el kegyesen
Sorsunkat, mely már ebek
Harmincadán hever! Misem
Múlhat felül rút a sebek
Kötésében. Bár emberi
Értelmet meghalad pazar
Munkád, mely összekeveri
A kéjt a kínnal, mely csavar.
Vagy nem a büszke s összetört
Szivek törvénye vagy? - Csupán
Az istenek szeszélye szült
Vigasznak annyi kín után?
Óh, - légy bár szent, - vagy pokoli
Erő, - roppant sziklák mögött
Tanyázó, hol a távoli
Szférák zúgnak egymás fölött:
Segíts s emelj! - Titokzatos
Léonyed, mely kettős: hit s merő
Kétely, karcsú és haragos
Oszlop gyanánt szökjön elő!
Remény! - A gyilkos, kit hideg
Hurok szorít s a vasszegen
Feszül, - míg fojtja a zsineg, -
Szívében hozzád esdekel.
De hol minden kötél szakadt,
S rohadni sincs miből; az zord
Kényszer tipró sarka alatt:
Szabad-e várni jobbra kort?
Óh száz halállal halt s tüzes
Szégyenpadon, kit végzete
Hitétől foszta meg, üres
Árnyként a sírba szállni le.
Sorsa betelt. S az istenek
Arcát tiltó közöny fedi
Bukásán. Bár kegyetlenebb
A gúny, mely sajnál s emberi. -
De nem halt meg, ki szüntelen
Holtában is, mint ércbe zárt
Erőt, malasztként hordja szent
Hitét, melyet szívébe vájt.
Hol az acél s a barna kő,
Mely győzni tud, hol dac s komor
Szándék feszül a süppedő
Kripták alatt s kitörni forr? -
Remény, - a szörnyü kárhozat
Dörgő poklában is: örök!
E nemzet, mely az áldozat
Báránya volt, - létért hörög! -
S ha minden összeesküszik
S fejére hull is: végtelen
Sorsát kibirja s nem szünik
Hinni egy méltóbb életen.
Szózat
Hazám! Az üszkös, mély sebek
Meddig buzognak még? S a hab,
Mely ajkaidról csepegett,
Testedhez, óh, meddig tapad?
A mérték, jaj, mikor telik
Teljessé? Sorsod haragos
Ostorai meddig verik
Véresre hátad? Aranyos
Ajkaival az isteni
Derű mikor csókol szíven?
A kínok néma kövein
Meddig heversz mezítelen?
Jaj, ne kérdezd a bús jövő
Titkát! A néma függönyök
Mögött tőrt rejt a kék redő
S a parton koponya görög.
Zöld sás közt hulla imbolyog
A kék vízen. A rombadőlt
Házak közt vadul sompolyog
Az éhség s tigrisként üvölt.
Nincs kín, mely véres körmeit
Ne vágta volna elgyötört
Húsodba. Gyilkos tőrbe vitt
Sorsod s ezer darabra tört.
Szép testedet falánk kutyák
Marcangolják. Bús végzeted
Szemétdombján heversz s kivájt
Szemed nem lát többé eget.
Jaj, mért rohantál botorul
Vesztedbe? Szárnyaid konok
Örvénybe hurcoltak s vadul
Húzott alá az éh-torok.
Óh, Hunnia! - Mit domború
Egében végzet valaha
Kimérni gondolt, szomorú
Vállad, mint kettős oszlopa
A borzalomnak, egyedül
Magára venni, sohasem
Késett. - Jaj, ígyen idvezül
A bűn, mely parazsat terem.
Így roskad össze holt tövén
Minden, mely átok közt fogant.
Ihol a nagy vesztés helyén
Ácsolják már a ravatalt.
Dögszagra gyűl a szomjazó
Vércse. A hímfarkas sötét
Torka üvölt. Feljül maró
Vihar szórja kemény dühét.
Aranysziklái közt a sors
Szava harsog. A partrament
Tenger dörögve fut habos
Hullámain s tusázva reng.
Sarkaiban indul a föld,
A bús anya. A haragos
Mindenség mély szava üvölt
Az űrben. Legott tarajos
Mennykövek légiója hull
Rendre. A vesztés keserű
Fájdalmát érzi s elborul
A menny, a csillagveretű.
Hazám! Az irtózat komor
Percében múljék el kevély
Gőgöd s mint lángoló bokor
Hamvadj el vétkeid tüzén.
A gyásznak durva köntösét
Borítsd magadra. Végtelen
Kínod ezer nyitott sebét
Ne lássa meg kiváncsi szem.
S ha halni kényszerítenek
Gyilkosaid, - mint néma tölgy
Zuhanj alá a fergeteg
Alatt, mely koronádra tört.
Óh, Hunnia, - vagy volna még
Ereidben buzogni vér?
S fordúlna még az érckerék,
Mely hurcol szárnyas tengelyén?
Úgy tél múltán, mint csonka tönk,
Mely elhullván a néma part
Sziklán új sudárba tört:
Vesszőidnek feszíts ugart.
Terhét váltja az asszú föld
Esztenden. Holdra hold telik.
Virágot hajt a barna völgy
S friss lombbal tölti kertjeid.
Megtisztulván a fájdalom
Padján, tiéd a dús malaszt,
Mely éltet. - Derülj hát, fajom!
Istenkéz óv s kínál vígaszt.
