A Nap gáznemű anyaga kissé lapult ellipszoid alakú és 15 1/2 nap alatt (mindenütt ugyanazzal a szögsebességgel, tehát mint valami szilárd test) forog a tengelye körül. A nehéz fémgőzök főleg az egyenlítő körüli kidudorodásban gyülekeztek össze.

A fotoszféra összesűrűsödött anyagokból álló réteg, mely az ellipszoid alakú gáztömegben úszik, még pedig oly magasságban, mely csupán a mag hősugárzásától függ; teljesen gömbalakú, forgássebessége a sarkok felé erősen csökken s csak 12 1/2 °-nál egyezik az előbb említett forgássebességgel. Ez magyarázza meg azt a körülményt, hogy a Napon a forgássebesség a mélységgel is változik, mi által különböző, egymás fölött lévő rétegek egymással érintkezésbe jöhetnek. A foltok előfordulása bizonyos korlátolt sávon belül ezzel összefüggésben van.

A fotoszféra fölött helyezkedik el a kromoszféra, igen nagy magasságig terjeszkedve, valószínűleg a fény nyomása és az elektronok hatása következtében. A kromoszféra sűrűsége még a Geisler-csőbeli gázénál is kisebb. Úgy a kromoszféra, mint a fölötte levő korona fénye bizonyosan elektromos eredetű. Itt lelik magyarázatukat az úgynevezett kiszélesedett vonalak, melyeknek eredetéről eddig nem tudtak számot adni.

Eddig elektromos eredetű, igen magas hőmérsékletekkel akarták keletkezésüket megmagyarázni, de ezen a úton teljesen valószinűtlen föltevésekhez kellett folyamodni, pl. hogy a Nap hőmérséklete kifelé növekszik, hogy a foltok hidegebbek, mint a környezetük, hogy az alsó rétegek a leghidegebbek, s így tovább. Ha azonban a Napon tett megfigyelések alapján azt tesszük föl, hogy ezek az erősebb vonalak alacsony hőfokon végbemenő elektromos fénytünemények következményei, akkor ezen az alapon az állócsillagok abszolut nagyságrendjét lehetne megállapítani, mert a hidrogén vonalak intenzitása a csillag hőmérsékletével együtt csökkenne.

Brester elméletében az elektromos folyamatoknak általában igen fontos és nagy szerepük van. A foltokon és pórusokon át nagy nyomással elektronok és β-sugarak lépnek ki s mint pelyhek és protuberancziák válnak láthatóvá. Brester itt felhasználja Birkeland és Störmer munkáit a Napon végbe menő elektromos természetű tüneményekről.

Ha a Napról kiindult elektronok más égitestekkel találkoznak, akkor azokon különféle elektromos és fényjelenségeket idézhetnek elő. Így pl. Berberich szerint az üstökösök fényessége nagyobb a oly években, melyekben a napfoltok nagy számban mutatkoznak. Ezek az elektronok idézik elő az északi fényt is, mikor a Földet körülvevő levegőréteg legfelső részébe érnek és azt ionizálják. Az északi fény Brester szerint ugyanolyan jelenség, mint a Nap koronája vagy az üstökös csóvái.
Dr. Wodetzky József.