Mi van a Közutival?

A Közuti Vasut hosszu idő óta vajudó ügye ismét felszinre került.
Mint ismeretes, a kereskedelmi minisztérium tárgyalásokba bocsátkozott a vasut visszaadását illetőleg a Közuti Részvénytársasággal. A Közuti Halászy László volt miniszteri tanácsost, a helyi érdekü vasutak részvénytársaság alelnökét bizta meg a megállapodás alapvető tervezetének elkészitésével, aki a társaságot egyébként a megbeszélés alkalmával is képviseli. 

A Hétfői Hirlap munkatára kérdést intézett a tárgyalások jelenlegi stádiumára vonatkozóan Halászy László alelnökhöz, aki kijelentette, hogy kereskedelmi minisztériummal megindult tárgyalások a jogviszony szabályozására vonatkoznak. A megbeszélések ez idő szerint még teljesen kezdetleges stádiumban vannak és szigoruan bizalmas jellegüek. Amint ismeretes – mondotta – Halászy, az 1920. évi I. tc. a jogrend és jogfolytonosság visszaállitásához intézkedik, ami magában foglalja a magántulajdon érintetlenségét is. Nagyon természetes, hogy elrablott vasutaink ismét bennünket illetnek meg és az erre vonatkozó döntés nem lehet más, mint hogy azt teljes felszerelésével együtt mihamarabb visszakapjuk. 

A Közuti ügyében Rényi tanácsnok, a főváros közlekedési ügyosztályának vezetője kijelentette, hogy a fővárost még ezideig nem vonták bele a tárgyalásokba, de tudomása van arról, hogy a nagybankok blokkja akarja a Közutit visszaszerezni. A fővárosnak egyébként ebben az ügyben még nincs kialakult álláspontja, de Rényi tanácsnok magánvéleménye szerint nincs szükség továbbra a házi kezelésre.