A térkép sokszorosítása 2.

A térképsokszorosítás nyomdai munkáinak legelterjedtebb módja a kőnyomás. A gyors sajtók szerkezetének ismertetése már nagyon elnyujtaná soraimat. Elég ha annyit tudunk, hogy egy nyomás elérésére az úgynevezett síknyomó gyorssajtóknak egy előre- és hátramozgása szükséges.

Az eközben elkerülhetetlen fékezés az eljárást a könyvnyomtatásnál sokkal lasúbbá teszi. 8 órai munkaidő alatt 3.000 nyomás az átlagos eredmény. A gép szerkezetében a lényeges, hogy a kő mielőtt a festékes henger alá került, minden egyes ízben benedvesíttessék. Ez a vizesítő hengerek útján történik. A "Planigtobusok" előbb említett térképének ezer példányát ezek szerint 72 kőnek a gépbe való emelésével és 72,000 nyomás elvégzésével kapjuk. Ez 24-25 nap, vagyis egy munkahónap teljesítményének felel meg.

A kőnyomdák egyik legkellemesebb koloncza a kőraktár. Valamirevaló kiadóintézetnek raktárában állandóan 4-5,000 kisebb-nagyobb litograph-kő pihen. Időről időre egy-egy új kiadás készítésekor rövid időre előbujnak, majd ismét esztendőkre lekerülnek az egyes kövek a pókhálós pinczébe. Örökös czipelgetésük igen terhes.

Nagy a jelentősége ezért annak a felfedezésnek, a mely kimutatta, hogy az aluminium- és czinklemezek a litograph-kőhöz hasonló tulajdonságúak. Alig húsz esztendeje, hogy ez a felfedezés ismertté vált és ma már csaknem kivétel nélkül ezeket a könnyű és egyetlen szerkényben százszámra elhelyezhető lemezeket használják a színnyomásra. Csupán az eredeti vésetek készülnek továbbra is kövön.

A litographiai aluminium- és czinknyomás további nagy, mindent felforgató újításokat tett lehetővé. Beköltözött ugyanis a kőnyomás birodalmába is a sokszorosítás legmodernebb eszköze: a körforgógép (rotatiós). Ezeket a gépeket Amerika gyártotta legelőször; nehezen értelmezhető nevük "offset". Talán ismeretes, hogy a körforgógép lényege általában az, hogy folyton egy irányban mozgó nyomó- és papírhengerek érintkezése adja a nyomatokat. Ennek a módszernek az alkalmazása lehetővé vált attól a pillanattól fogva, a mint a kőnyomásban is hajlítható fémlemezekről végezték a sokszorosítást.

A gép 3 hengerből áll. Az első hengerre a nyomólemezt feszítik rá. Ennek felülete a második hengerre feszített gummilappal érintkezik, erre viszi át a színnyomást és ez a gummikendő közvetíti a nyomást a harmadik hengeren szaladó papirosra. Az elv tehát roppant egyszerű. A festéket is itt is hengerek viszik rá a lemezre, a melyet azonban előzetesen szintén nedvesítő hengerek érintenek.

A lényeges különbség a síknyomó- és offset-eljárás között az,hogy az elsőnek lemezén a rajzok fordított tükörképét látjuk, a második eljárás esetében ellenben a rajz nem fordított. A kőrajzoló hosszú gyakorlattal sajátítja el az ügyességét, a mely ahhoz kell, hogy a kövön mindent, rajzot és írást egyaránt fordított értelemben kell készítenie. Mikor az offset-eljárást meghonosították, érdekes dolog történt. Valóságos kis forradalmat váltott ki az a körülmény, hogy ezentúl a kőrajzolótól is olyan írást követelnek, mint a közönséges halandótól.

Még ma is gyakran előfordul, hogy a "b" és "d", vagy más könnyen összetéveszthető betűk megszokásból fordítva íródnak. Egyik anomáliája a kőnyomásnak a folytonos nedvesítése. A papír a nedves kövekkel való 8-9-szeri érintkezés folytán kitágul (néha összehúzódik) és ha nem nagyon jó gyártású, az utolsó színeknek a körvonalakba való pontos illeszkedése több énem érhető el. Az offsetben a papiros nem érintkezik a lemezzel, ezért itt a tágulás sokkal csekélyebb; silányabb papiros is használható.

A