MTK – Pannonia 13:0 (6:0)

Hungária-út. – Bíró: Lálity György.
Az esős, has idő nem kedvezett a szezonnyitó tréningmeccseknek s ennek tulajdonítható, hogy nemcsak a közönség félt a megfázástól, hanem a játékosok is. Az MTK-nak a Pannónia elleni tréningjét a Pannónia teljes csapatával jelent meg, az MTK kényesebb játékosi azonban csak gyéren szállingóztak, úgy hogy a mérkőzés kezdetén csak 8 emberrel állt fel a kék-fehér csapat.

Ez azonban nem akadályozta meg az MTK két csatárát – Braunt és Orthot – hogy megértő összjátékkal három gólt ne rúgjon a Pannonia kapujába addig is, míg partnereik megérkeznek. Mikor végre a megérkező ifjúsági játékosokkal teljes tett a csapat, egész könnyedén tizenháromra emelte a gólok számát, de többet is lőhetett volna, ha Braun és Orth meg nem elégelik.

A Pannonia természetesen az egész játékidő alatt védekezésre szorítkozott, de a kapus kivételével kevés siker koronázta igyekezetüket. Az MTK kapuhoz alig jutottak le, néhány helyzetüket a csatárok izgalmukban hibázták el.

Az MTK csapata, amikor teljes lett, a következőképpen állott fel: Bajusz - Feldmann, Thompson - Nadler, Nyúl I., Nyúl II.- Kossuth, Braun, Orth, Czeizler, Hertzka.

A gólok legnagyobb részét Braun és Orth lőtték. Az MTK csapatának nem lévén nehéz dolga, a csapat egészben jó formát mutatott máris; a részt vett első csapatbeli játékosok közül Orth univerzális tehetsége messze kiemelkedett ezúttal is; Braun kipihenve az ősz fáradalmakat, szokatlanul frissen dolgozott, jók voltak Nyúl és Feldmann is. A fiatalok közül a fiatal Nádler és Hertzka tűntek ki agilitásukkal az egyesületből.