Ujfajta szemüvegek

Megvizsgálták, milyen hatással van az üvegeknek fényt átbocsátó tehetségére egyes fémek oxidjainak hozzákeverése. Miként ismeretes, a napfényt üveghasábon átvezetve, színképet kapunk, mely szivárvány szineit tartalmazza.

De azt is tudjuk, hogy a vörösön és az ibolyán túl is vannak sugarak, amelyek szemünkre nem hatnak és így láthatatlanok. Különösen az ibolyántúli sugarak ártalmasak szemünkre. A szemüvegek lencséi számára olyan üvegfajtát akarnak összeállítani, mely a láthatatlan sugarakat nem ereszti át, a látható fényt lehetőleg nem gyengíti, a tárgyak szinét nem módosítja.

Erre a célra többek között a réz, vas, ólom, mangán, nikkel és urán oxidja alkalmas. Ezeknek különféle csoportosításával olyan üveget készítettek, mely a vörösöntúli sugarak 90 százalékát elnyeli, vagy olyat, amely az ibolyántúli sugarakat nem engedi át, vagy olyant, amely eléggé színtelen arra, hogy szemüvegek lencséit lehessen belőle készíteni. Mind a három előnyt egyetlen üvegfajban egyesíteni eddig még nem sikerült.