A BAK országos versenye – Budapest birkózó bajnoksága

A BAK 3, FTC 1, MTE 1 bajnokságot nyert.

A BAK bajnoki viadala meghozta végre az első jól megrendezett versenyt, amely úgy külső keretében, mint belső tartalmában teljesen kielégített. A BAK bebizonyította, hogy nemcsak a legkiválóbb birkózógárdával, hanem a leghozzáértőbb rendezőgárdával is rendelkezik.

A verseny színhelye impozáns méreteivel és effektusával nagyban emelte a verseny sikerét. A versenyen szerepelt versenyzőkről csak a legnagyobb elismerés hangján emlékezhetünk meg. Úgy technikai készültséggel, mint fegyelmezettségükkel a legjobb benyomást keltették.

A versenyben részt vettek Radvány kivételével a Svédországban dicsőségteljesen szerepelt BAK birkózók, ellenére annak, hogy a kéthetes utazás fáradalmait még mindig nem heverték ki, s azóta tréninget sem folytathattak. A pehelysúlyt Pongrácz (BAK) óriási fölénnyel nyerte, bebizonyítván, hogy ez idő szerint nincs komoly ellenfele.

A második helyen Magyar (MTE) végzett, aki Azonnal szemben elért győzelmével a helyezését jól megérdemelte. A harmadiknak helyezett Lajtrik (BAK) további szereplése iránt nagy bizalommal tekinthetünk.

A könnyűsúlyt Péter (FTC) nyerte, bár Szántóval való mérkőzésénél Szántó két ízben is tussoltatta, a melyek egyike éppen a győzelmet hozó akciójával történt. A második helyen a jó erőnek ígérkező Ullian (Testvériség) végzett, míg a harmadik helyet Székely (BAK) foglalta el.

A közép a) súlycsoport Breznotics (BAK) biztos zsákmánya lett. Második Resenstein (Húsiparos), harmadik Ecker (Testvériség) lett.

A közép b) súlycsoportban az örökifjú Miskey szaporította bajnokságainak számát.

A nehézsúlyban, a magyar birkózósport leggyengébb csoportjában Mójtek (MTE) győzött a önmagát dobó Bischof-fel (Húsiparossal) szemben. Harmadik a szegedi Zemkó lett.

A bajnoki verseny részletes eredménye:
Pehelysúly. Bajnok: Pongrác József BAK, 2. Magyar Ármin, 3. Leurik S. BAK. 12 induló.

Könnyűsúly. Bajnok: Péter Rezső FTC 2. Ullian Béla Testvériség. 3. Székely Károly BAK. 18 induló.

Közép A) súly. Bajnok: Breznotics Miklós BAK. 2. Rosenstein Márkus Húsiparos. 3. Ecker József Testvériség. 8 induló.

Közép B) súly.
Bajnok. Miskey Árpád BAK 2. Falk Gyula FTC 3. Dömény István Testvériség 6 induló.

Nehézsúly. Bajnok: Mojtek István MTE. 2. Bischof Ignác Húsiparos. 3. Zemkó János Szeged 4 induló.