Különös öngyilkosság a Balatonon

Egy pesti gyáros a tó közepén körülláncolta és főbelőtte magát

(A Hétfői Napló munkatársától.)

Különös módon vetett véget az életének Jurenák József budapesti ekegyáros, aki a Margit-körút 3. szám alatt lakott. Az öngyilkosság részleteiben olyan fantasztikus, hogy érdemes vele foglalkozni.

Jurenák József a mult héten leutazott Budapestről Balatonfüredre. A fürdöhelyre éppen délben érkezett meg a vonat és az állomásról egyenesen a Királyi Jachtklub csónakházához ment. Három ujságpapirba burkolt csomag volt nála, amit ugy látszott nehezen cipel, valami sulyos holmi lehetett bennök. A csónakházban csónakot bérelt – egy órára. Mikor megvolt a csónak, Jurenák beleült és gyors tempóban evezni kezdett befelé a Balatonba. Alig lehetett négy-ötszáz méternyire a parttól, amikor vetkőzéshez fogott. Szentes János, a klub intézője, szabad szemmel jól látta, hogy Jurenák egész meztelenre vetkőzik a csónakban és ugy evez tovább. Az intéző furcsának tartotta Jurenák viselkedését és felszaladt a klubház tetejére, ahonnan messzelátóval nézte végig azt, ami itt következik:

Jurenák már két-három kilométernyire lehetett a parttól, mikor a csomagjait kezdte kifelé bontogatni. A csomagokból három hosszu vaslánc került elé. A vasláncokat maga elé tette és ugy evezett tovább. Körülbelül öt kilométernyire volt már benn a Balatonon, mikor abbahagyta az evezést, előszedte a láncokat és mind a három nehéz, szekérláncot maga köré csavarta. Egyet a mellére, egyet a derekára, majd a csónak orrára állott és a lábát is körülfonta a vaslánccal. A két keze szabadon maradt. Mikor a sulyos láncokat felcsavarta, mint a két kezéhez revolvert kötött.

Aztán a parton is lehetett a dördülést hallani… Jurenák két lövéssel véget vetett életének. Egyik golyó a fejébe ment, a másik revolver csövét a láncok között szivéhez irányitotta. Egy szempillantás alatt bevágódott a Balatonba és eltünt a hullámok között.

Mikor Szentes János intéző messzelátóján keresztül a revolvereket is látta: azonnal parancsot adott, hogy a klub benzines csónakján menjenek Jurenák után. A benzines el is indult, de már későn érkezett. A csónakot a Tramontana vitorlás is észrevette, oda vitorlázott, de már – gazdátlanul találta. Kivontatták a partra, ahol megtalálták Jurenák összes ruhadarabjait, pénztárcáját és iratait, de egy sor irást sem hagyott hátra, hogy miért követte el az öngyilkosságot.

Az esetről azonnal jelentést tettek a csendőrségnek és a Balatontavi Horgászati Társaság emberi óriási hálókkal odavonultak, ahol az öngyilkosság történt. Felkutatták az egész környéket, de a nehéz láncok egész a tó fenekére vitték le a hullát, amit nem lehetett kihalászni. A Balatonnak az a sajátsága, hogy harmadnapra minden hullát felvet. Jurenák holtteste azonban a nehéz vasláncok miatt csak nyolcadik napon került a víz szinére.

A Helka gőzhajó volt éppen utban Siófokról Balatonfüred felé és a Helka utasai vették észre a holttestet, amit aztán kivittek a Balaton partjára.