Az üldözött magyar szó

Ma, amikor az ezeréves Magyarföld elrabolt részein főbenjáró, halálos bűn a magyar szó, amikor a cseh szurony, az oláh korbács és a rác botok nyomán Pozsonyban, Kassán, Várad, Arad és Kolozsvár utcáin elhalt a magyar beszéd, szabadban összeszorított szájjal, némán jár az egész város, Pozsony főterén gyermekeket gyilkol a cseh szurony egy darabka pirosfehérzöld szalagért, Ungváron fehérruhás, ártatlan, fiatal lányokat puskatussal vertek a nemzeti kokárda miatt, Váradon, Kolozsváron aggastyánokat, terhes anyákat kínoznak félholtra a Himnuszért; a színmagyar városokban, apró falvakban irgalmatlanul eltüntettek minden magyar feliratot, és milliós sarcokat vetettek ki a bitorlók azokra a helyekre, ahol ellenállni próbálkoztak és lopva otthagyták a magyar táblákat is; mikor a Tátra csucsain, a Csallóközben, Tokaj fölött, a Királyhágán, a Hargitán, Csikországban, a bácska-bánáti mezőkön üldözött vad a hazai beszéd, megbecstelenítették a Rákóczi sírját, az aradi temetőt, Hollós Mátyás szobrát, a helyet, ahol Szent László lovának patkója csattogott, a segesvári síkot, amelyet Petőfi vére öntözött, megcsufolták a dévényi Turulmadarat és a szabadkai városházáról lezuzták a szent magyar címert, - ugyanakkor nálunk, az "elnyomóknál", a "rabszolgatartóknál", a "hunoknál" a "vad turáni" népnél, az ország fővárosában, a színmagyar Budapesten nyugodtan éktelenkedhetnek a legkülönbözőbb idegennyelvű, sőt ellenséges felirások.