Minden vendéglő és kávéház árdrágitó?

Megirtuk, hogy az árvizsgáló bizottság rendészeti osztálya ez év őszén razziát tartott a budapesti összes vendéglőkben és kávéházakban, hogy ellenőrizze, megtartják-e a kiadott rendeletnek megfelelő árakat. A razzia olyan meglepő eredménnyel végződött, hogy megütközéssel kell kérdeznünk, vajjon a fővárosnak minden vendéglőse és kávésa árdrágitó-e?

A detektivek ugyanis összesen 338 vendéglős illetve kávés ellen tettek feljelentést, mert részben a maximális árakat nem tartották be, magasabb összegeket követelve a vendégektől, részben pedig olyan árucikkekért, amelyek ára nincs maximálva, a méltányos hasznot meghaladó nyereségre utaztak és igy áruuzsorát követtek el.

Volt olyan vendéglő, még pedig több, ahol háromféle étlapot készitettek. Sokan a kiadott rendelet ellenére nem tüntették fel az étlapon a csoport beosztást és drágább árakat irtak egyes élelmicikkeknél. Sokan megszegték azt a rendeletet, amely kötelezőleg előirja, hogy főzeléket feltéttel kell kiszolgálni. A 338 vádlott tulajdonképpen felöleli a fővárosnak jóformán valamennyi vendéglőjét és kávésiparüzőit. 

Az árvizsgáló bizottság rendészeti osztálya Kállay detektivfelügyelő vezetésével az adatokat étlapokkal és egyéb bizonyitó adatokkal szerelte fel és dr. Isaák Gyula, az árvizsgáló bizottsághoz beosztott kir. ügyész áttette az összes iratokat a budapesti kir. ügyészséghez a bünvádi eljárás lefolytatása végett.

Az ügyészség most az egész aktahalmazt tizes csoportokba osztva, kiadja egyes detektiveknek, hogy a legrövidebb idő alatt valamennyi gyanusitottat a feljelentésre vonatkozólag hallgassák ki. A vallomási jegyzőkönyvek beérkezte után az ügyészség azon gyanusitottak ellen, akikre nézve elegendő bizonyiték van, átteszi az iratokat az uzsorabirósághoz tárgyalás megtartása végett.