Házilag készíthető téli baromfi-itató

Irta Bászel Elek

Most amidőn a tél már csaknem teljes pompájával oly hirtelen és váratlanul beköszöntött, bizony a legtöbb gazdát készületlenül találta; amiért talán nem lesz fölösleges e lapok hasábjain baromfiak ivóvizéről is megemlékezni már csak azért is, mert a jeges, túlhideg víz állományunkra egészségileg igen veszedelmes és káros.

Már pedig a legtöbb tenyészetben az ivóvízzel igen keveset törődnek, ha az befagy, akkor az állatok igen sok helyen néha napokig is szomjan maradnak, holott a szomjúság csillapítása épen olyan fontos, mint akár az etetés. Igaz, hogy a legtöbb tenyésztő holmi melegítőkkel fölszerelt itatóedényeket, a jelenlegi túldrága iparcikkek mellett nem szerezhet be, amiért is ezen körülmény minket arra késztett, hogy egy bárki által is igen könnyen előállítható melegítésre berendezett itatóedény elkészítésének módját megismertessük. 

Az említett melegítésre berendezett itatóedényt, amint az képünkből kivehető, úgy készíthetjük el, hogy veszünk egy régi kiselejtezett vas vagy bádog stb. lábast (kisebb fazék is lehet), feneke közepén egy körülbelül a régi ezüstforintosoknak megfelelő nagyságú és oldalán több, ceruza vastagságú, kisebb lyukat ütünk.

A fenék lyukra azért van szükségünk, hogy a lábas alá helyezendő égő olajmécs vagy gyertyavég stb. lángja a felibe helyezett zománcozatlan agyagedény vizét állandóan olyan melegen tarthassa, hogy az be ne fagyhasson, az oldalán levő lyukacskák meg a léghuzam előidézésére szolgálnak, illetve arra, hogy a lábas alatti láng a szükséges oxigént (levegőt) megkaphassa.

Amint a lyukasztásokkal elkészültünk, akkor a lábast fölfordítva a baromfiudvar léghuzamtól mentes helyén úgy állítjuk föl, hogy feneke lefelé álljon. Ha már most a lábas alá egy kis égő olajmécsest vagy gyertyát állítunk és a lábas lefelé fordított fenekére egy vízzel telt cserépedényt, akkor baromfiaink ivóvize állandóan annyira temperált lesz, miszerint az nemcsak, hogy nem fog befagyni, de jeges vagy túlhideg sem lesz.

Egyben megjegyezzük, ha ezen célra, akár régi lábast, akár fazekat is használunk, az ne álljon a föld felszínétől magasan, illetve magassága csak olyan legyen, hogy még teljesen ki nem fejlett baromfi is kényelmesen elérhesse; alacsonyabbnak lenni nem szükséges, mert a jelenlegi időszakban fiatal csibék már úgy sincsenek.

A fönt vázolt itatóedénnyel nemcsak azt fogjuk elérhetni, hogy baromfiaink túl hideg ivóvízzel nem fognak rendelkezni, hanem az ivóvíznek befagyása által széjjel repesztett itatóedények bosszúságától is meg fogunk szabadulni. 

Végül még megjegyezzük, hogy a mécsesnek nem kell egész nap égnie, elég, ha azt közvetlen az etetés előtt meggyújtjuk, úgy hogy etetés után, amidőn a baromfi leginkább inni szokott és az itatót fölkeresi, a nemtúl hideg víz rendelkezésére álljon.