Vörösmarty mint ember

Vörösmartynak nem csak művei hathatnak nemesítőleg, de magánélete is a feddhetetlenség, a becsületesség mintája, példája lehet. Műveiben egy sort, élete történetében egy cselekedetet nem találunk, a mely meg ne állná a legszigorúbb erkölcsi felfogás bírálatát. Apró, emberi gyarlóságai bizonyára voltak neki is, de ezeket könynyen elfeledtette az idő, s a megmaradt tulajdonságokból az utókor összeállíthatja a nemes szívű, tiszta életű magyar ember eszményi képét.

Ebből magyarázható, hogy egész életén át kortársai változatlan bizalma, tisztelete és szeretete övezte. Soha egy hang nem emelkedett ellene, mely egyéni jellemét váddal illette volna; ő soha senkit jogos érdekében, vagy érzésében meg nem sértett.

Azokat a férfiakat, a kiket mi mint nemzetünk legjobbjait tisztelünk, Deákot, Kossuthot, Fáy Andrást, Wesselényit, Eötvöst, Kemény Zsigmondot, nem annyira költői hírnevének fénye vonzotta hozzá, - hiszen nekik nem volt szükségük rá, hogy az ő nimbuszából kölcsönözzenek dicsőségükhöz fénysugarakat,- hanem egyéni szeretetreméltósága, társalgásának kedélyessége, szivének melegsége, férfias jelleme.És a kisebbek, a kik a költő iránti csodálatból keresték ismeretségét, csakhamar megszerették a költőben az embert is.

Milyen szépen jellemzi őt Deák Ferenczczel való barátsága! A politikai érzület közösségén kivül a temperamentum hasonlósága hozta egymáshoz oly közel ezt a két férfiút. Az érzés mélysége mind a kettőnél nyugodt megfontolással járt együtt, az életmódban az egyszerűséget szerette mind a kettő, személyes hiúság, különérdek nem árnyalta be lelkét egyiknek sem.

Még mint ifjak barátkoztak össze: a Zalán költőjének neve akkor már szertehangzott a hazában, Deákét pedig vármegyéje határain kívül csak kevesen ismerték. Együtt emelkedtek fel a köztisztelet legmagassabb csúcsaira s az idő múlása, a közös eszményekért folytatott küzdelem csak melegebbé, mélyebbé tette barátságukat.

Levelezésükből tűnik ki leginkább a kölcsönös szeretet. Ha Deák távol van Pestről, gyakran fölkeresi leveleivel költő barátját, elmondja apró ügyeit, bajait, szól irodalmi ügyekről is, megbízásokat ad neki könyvek vásárlására, stb.

Folyton megismétlődik a panasz, különösen Deák leveleiben, hogy miért ír oly ritkán Vörösmarty, mikor sorait oly várva várják? Pedig Deák maga sem valami buzgó levélíró. "Lustaságomért ne pörölj, - írja egyik levelében. - Szeress gyöngeségeimmel, s akkor szeretsz igazán. Tűrjed a bivalynak lomhaságát, mert habár lassan, de sokat emel."

Vörösmarty, különösen barátságuk első időszakában bizonyost tartózkodást tanúsít: megvárja mindig, a míg feleletet kap levelére s csak akkor ír újra; meg is korholja érte Deák, hogy hagyjon fel már ezzel a fölösleges "udvariassággal". Gyakran biztosítják egymást szeretetükről. "Hogy szeretsz, annak örülök, - írja 1827-ben Deák- s érte én is szeretlek; sőt szeretnélek talán akkor is, ha Te nem szeretnél engem, becsülnélek pedig bizonyosan mindaddig, míg gazemberré nem lennél, a mit rólad szinte úgy hiszek, mint magamról."

A bizalmas barátságot, de egyúttal mindkét férfiú nemes mérsékletét is jellemzi a vidám, de túlzásig soha nem menő és sohasem sértő tréfálkozás. Vörösmarty úgy látszik barátja hízásra hajlandó testalkatával szeretett tréfálkozni, Sulyosdy Simonhoz, Kisfaludy Károly ismert humoros novellája hőséhez hasonlítgatta. "Ideálomat Sulyosdy Simont elérem nemsokára, csak papunkat lehessen reá beszélni, hogy Sulyosdy mesterének személyét viselje mellettem." - Írja válaszul Deák.

Más alkalommal meg Vörösmarty Franklin, Washington, vagy Bolivár leli nagyságához hasonlítja Deák testi nagyságát. És pedig elfogadja a tréfát, de kijelenti, hogy "az én testem testnek is kisebb, mint azok lelkeik lelkeknek." Érdekes ez a rövid sürgető levél Deáktól: "Miért nem írsz? Miért hallgatsz? Már azt sem tudom, élsz-e? Most hallgatásod büntetéséül írok ily keveset s majd ha tovább is hallgatsz, deczember elején Pesten megverlek. Addig is Isten veled, szeressed igaz barátodat Deák Ferenczet"