A juhász idegen akólban

A somogymegyei formádi pusztán Kanyó Gábor juhász kezén bizony elsikklott egy-egy kicsi vagy toklyó bárány.

Most épen számolásra került volna a dolog, s Kónya Gábor ugy akart segíteni magán, hogy átment Juris pusztára, éjjel belopózott az akolba, arra számítva, hogy a juhászok a lakásokban alusznak. Nyugodtan kötözte össze a bárányok lábát.

Csakhogy két juhászbojtár : Káta Vincze és Bodi Ferencz véletlenül ott aludtak, az összefogott bárányok bégetéseire fölébredtek. Első dolguk volt az istálóajtót elállani s mikor aztán Kanyó menekülni akart, ugy fejbe ütötték, hogy rögtön elbukott s nem is kelt föl többé.

A két bojtár még nehány ütést mért rá s mikor már az áldozat nem mozdult, lámpát gyujtottak s ekkor ismerték föl, hogy a levert ember nem más, mint az ő czimborájuk, a szomszéd szállás juhásza. Élesztgették azután, de már késő volt.