Caruso

Úgy látszik, van valami irigylésre méltó abban, ha valaki kiváló énekes. Erre vall az az évődő hang, amellyel a nagy énekesekről beszélni szoktak, s a komikumnak buzgó keresése személyükkel, viselt dolgaikkal kapcsolatban. Ha a hírnevükről van szó, nem a kiválóságukról, hanem az impresszáriójuk reklámozásáról beszélnek, ha a honoráriumuk válik beszéd tárgyává, gúnyos megjegyzések következnek életmódjukról, ha pedig halálos betegek, vagy baleset éri őket, mosolyognak az emberek s a hírt csupán reklámhírnek tartják.

Nem csak Carusót, a tenoristák legkiválóbbját kezelte így a sajtó s a közvélemény, hanem a legtöbb híres énekest, nem vévén ki a basszista Saljapint sem. Ez a gúnyolódás valószínűleg leplezése és levezetése az irigységnek. Hisz a híres énekes szinte kötelezően egészséges és szép férfi, sok pénzt is keres, jól is él, hivatása csaknem folyamatos sorozata a vágykielégüléseknek, siker és bámultatás, mindez méltó tárgya az irigységnek, oly életjavak ezek, melyekre hevesen törnek az elemi ösztönök.

Enrico Caruso volt a közelmúlt idők leghíresebb, legelismertebb és valóban a legkiválóbb énekese. Elismertség és igazi kiválóság találkoztak benne, példája ő, Titta Ruffoval és Saljapinnal együtt, annak a tételnek, hogy az igazi képesség, ritka kivétellel, ha csak el nem zárult a maga útjától, magához méltóan érvényesül is.

Ezt az egyszerű igazságot azért említem énekesekkel kapcsolatban, mert viszont, ahogy írók, festők és zeneköltők, vagy tudósok, megindulásukkor csaknem mindig erős akadályokba ütköznek, nagy énekesek is találnak ellenállásra, pedig az ő alapértékük a hanganyaguk jelessége s ez csaknem közvetlenül érzékelhető.

Nem kitalált anekdoták a történetek, melyek arról szólnak, hogy a nagy énekes ifjú korában hosszas habozás után elbátorkodott valamely szaktekintélyhez s a szaktekintély kimondta csalhatatlan ítéletét: Van valami hangja, de komolyabb célokra nem alkalmas.

Így történt ez Titta Ruffo esetében, némely közlés szerint a Carusóéban is, így is kellett történni, törvényszerűnek tartom ezt a jelenséget s törvényszerűségét szinte bizonyítani tudnám. Így van ez még a szép és erős hang kiválóságaival is, hát még írókkal, festőkkel, zeneköltőkkel és tudósokkal, akiknek műve és tehetsége nehezebben ítélhető meg, hogyne lenne így.

Egyelőre csak annyit e tárgyban, hogy: a siker és az elismertetés igazi alapja a közönség, illetve annak az elitje, a pálya azonban csak akkor veheti kezdetét, ha az első szakértők: felfedező, énektanár, színházi igazgató - meghódoltak, a szakértő felismerő képessége pedig - bármily merészen hangzik is ez az állítás - mindig tökéletlenebb, mint azé a nagy tömegé, amelyet közönségnek nevezünk. A szakértőknek hivatala az, hogy ő szakértő, de ez még nem jelenti, hogy igazi értője is a szakmájának, a közönség körében pedig mindig akadnak jó ízlésű, jó ítéletű, elfogulatlan műértők.

Carusónak volt minden tenoristák közt a legszebb hangja. És ez a hang nem tisztára a természet adománya, ahogy ezt laikusok és szakértők naivul elképzelik, hanem szerzemény, munka eredménye, képessége a szellemnek, része és eredménye az intelligenciának. A hang szépsége a fiziológiai előfeltételeken kívül a helyes hangvétel.

A fiziológiai előfeltételek: normális légző- és hangképzőszervek, csaknem általánosak, legalább is sokkal gyakoribbak, mint hiszik, persze férfiaknál az antihigiénikus életmód lerontja azokat, a helyes hangvétel ellenben a legnagyobb ritkaság, igen nehezen megtanulható mesterség, annál is inkább, mert komplikált titkait a legkevesebb hangképző mester ismeri.

A helyes hangvétel megtanulható tudás és egyéni tehetség eredménye. Tisztára szellemi képesség, mert helyes képzet, jó ízlés és az elgondolásnak tökéletes keresztülvitele, tökéletesen működő innervatio. Caruso zseni volt, zsenialitása az, hogy csodálatosan szép volt a hangja.

Ennek már szinte természetes következménye, hogy nagyszerűen énekelt, előadása az énekművészet tökéletessége volt. Ezért szánalomra méltó, amikor Caruso zsenialitását azzal akarják bizonyítani, hogy kitűnően játszotta a szerepeit, hogy elmés volt a társalgásban és hogy jó karikatúrákat rajzolt.

Caruso hangja, énekmódja s előadás,a mint Titta Ruffoé is, tipikusan olasz. Mindkét énekes az olasz stílus tökéletes diadalát jelenti az énekben. Persze van valami közismerten olaszos, ami kellemetlen és komikus, holmi híg á-zás, reszketeg és laza tremolo, jambós éneklés, valami sziruposan édeskés, affektált mutogatása, mintegy testi exhibitiója a hangnak - de ezek a félszegségek teljesen hiányoznak a Caruso és Titta Ruffo énekéből, az ő énekük olaszsága maga a klasszikus éneklés.

Mindenben jobbak ők más énekeseknél, jobbak a németeknél a speciális német énekes-erényekben is: belcantot énekelnek, mégis a recitativokat tökéletesebben deklamálják, mint a németek, pedig az olaszok mindig énekelni tanulnak, míg a németek feleéletüket a szövegkiejtés gyakorlásával töltik, a németek semmi higienával, semmi szorgalommal meg nem közelíthetik őket, még hangerőben sem Carusót és Tittat, a normális testű embereket az óriástermetű germán akrobata-énekesek.

Fényes diadala a tökéletes hangvételnek, ennek a szinte olasz nemzeti titoknak, amikor e két énekes hangdinamikai hatással is győz az úgynevezett nagy hangokon, fokozni tudják ők a hangot akkor is, amikor teljes erővel szól, mert a teljes hang maga könnyen ömlik belőlük s még nem maximuma a fizikumuk teljesítőképességének. Caruso egyetlen volt abban, hogy hangjának bársonyos lágyságával, lírai karakterével a legfinomabb pianók mellett a legdrámaibb kitöréseket ábrázolta meg érces, hatalmas hangerővel.

A legkiválóbb olaszok, így a Caruso olaszsága benne van a hangjának színében, szavakkal meg nem határozható tündöklésében. Az olasz ég kéksége, a föld viruló zöldje, az olasz élet, a nap, szív, tüzes vér, barna arc és fekete szem, virág és gyümölcs - minden benne van a szép olasz hangban, anélkül, hogy most a szavakat oly felelősség nélkül hordtam volna össze, mint ahogy szavakkal alig jellemezhető fogalmaknál szokás.

Mert mindenki által érezhető e hangok speciális olasz íze s mivel a hang, amint mondtam értelmi és tanulási termék is, kiinduló gyökereiben ennél fogva lelki is, benne van az olasz ízlés, a hang s a melódia szerelme, a kedélynek dalra hajlamossága s az olasz élet azon színkarakterisztikumai, melyeket a látszólag könnyelműen használt szavakkal megjelöltem.

Nagy Lajos