A hónap rövidhíreiből

Angol nehéz-igás lovak

Az angolok alkották meg a nehéz igavonók ideálját is, azokat a lóóriásokat, melyek a nyugateurópai és amerikai iparvidékek kövezett útjain 60-80 métermázsás terheket vonszolnak kétkerekű talyigáikon. Hatalmas testtömegükben nagy energia, elegendő mozgékonyság és rugalmasság lakik. Az igavonásban izmaik erején kívül a hámba belédöntött testsúlyuk is segítségükre van, miért is az amerikaiak az angol nehéz-igás lovakat súlyra vásárolják, mint mi a vágóállatot. 


Házhelyek kiosztása Csongrádmegyében

Kistelek nagyközség közgyűlésén legutóbb szerepelt a házhelyek rendezése, melynek eredményeként 54 hadirokkantat, hadiözvegyet, illetve hadiárvát, 115 kisbirtokost, illetve mezőgazdasági munkást és 17 más helybeli lakost, összesen tehát 186 családot juttattak házhelyhez. Sándorfalván 192 család jutott házhelyhez. Május-junius hónapra a járás valamennyi községében kielégítik az igényjogosult lakosságot.


Javul a korona árfolyama

Hegedüs pénzügyminiszter érdeme, hogy pénzügyi programmjával a külföldet is meg tudta győzni arról, hogy a koronánk vagy sokkal többet ér, mint a zürichi jegyzés mutatta, vagy egyáltalán nem ér semmit. Ma már az a helyzet, hogy Bécsben 100 magyar koronáért 169 osztrák koronát fizetnek.


Sztrájk a tehenészetben

Egy alsóausztriai tehenészetben egy szép napon a fejők béremelés érdekében sztrájkba léptek. A sztrájk miatt 36 óráig senkise fejte a teheneket, minek következtében a tehenek fele tőgygyulladást kapott. 


A tavaszi búza vetési idejének megállapításánál fontos az, hogy a talaj a vetéskor milyen állapotban van. A korai vetés és kelés a tavaszi buzánál nagy előny és ezért kell a kitavaszodáskor lehetőleg azonnal, még a többi tavaszi kalászos előtt a tavaszi buzát vetni, viszont sárba semmi esetre se kenjük bele, hanem inkább várjuk meg azt az időpontot, mikor jó vagy kifogástalan vetést lehet végezni, még akkor is, ha e miatt némileg meg is késnénk. A fő elv tehát legyen a vetés koraisága, de csak egyéb körülmények figyelembevételével. 


A lovak havivakságának átöröklése

A havivakság nem öröklődik. Hogy bizonyos ménes havivak kancáinak csikói szintén megkapják az időszaki szemgyulladást, annak okát újabb megfigyelések abban találták, hogy a havivakságot előidéző – eddig közelebbről még nem ismert – élősködők az illető vidék talajában, növényzetén (levegő) élnek s így természetes, hogy a legelőn fertőzött és megvakult kanca csikója is felveszi a kórokozó anyagot a ménes legelőin. E megbetegedéshez azonban az öröklésnek semmi köze. Ha a havivak kancák csikóit más vidékre, nem fertőzött legelőre viszik, akkor nem kapják meg a szemgyulladást. A fogarasi ménesben is megszűnt a havivakság, mihelyt Bábolnára helyezték át a ménest.