Megindult a küzdelem Erdély önállósitásáért

A bukaresti lapok legutóbb hangosan követelték, hogy Vojvod Sándor. volt román miniszterelnököt lázításáért tartóztassák le és állítsák a bíróság elé. Mint Kolozsvárról írják lapunknak, ennek az afférnek az előzményei sokkal nagyobb jelentőségüek, mintsem kezdetben hitték és következményeiben beláthatatlan zavaroknak kutforrása lehet.

Románia tudvalevően megcsinálta az agrárreformot, még pedig nem minden célzatosság nélkül hajtotta végre azt, különösen Oláhországban, ahol a parasztságnak olcsóbban több földet juttatnak. Az erdélyi románok észrevették azt a csalást és hevesen tiltakoztak az ellen, hogy nekik aránylag személyenként Erdélyben sokkal kevesebb földet adjanak, mint a királyságbeli románoknak s azután adózás utján ugyancsak ővelük fizettessék meg a királyságbelieknek földrészesedését is.

Az erdélyi románok vezetői a kérdés tisztázása és rendezés érdekében egy száz tagból áll bizottságot alakítottak, azzal a rendeltetéssel, hogy ez a bizottság tárgyalja meg a differenciákat s azután az egész erdélyi romaság nevében lépjen föl a bukaresti kormánynál. Ha ez a föllépés eredménytelen lenne, ez esetben az erdélyi románok szövetkezzenek a királyságbeli ellenzéken levő politikai pártokkal és hiusítsák meg az Avarescu-kormány nemzetbontó és káros politizálását.

Az Avarescu-kormány észrevette a veszedelmet és részben ugy akart segíteni, hogy az erdélyi közigazgatás élére oláhországi vezetőket nevezett ki, de másrészt ugy is, hogy különféle előnyök nyujtásával az erdélyi románok között egyenetlenséget támaszt. Egyik törekvés sem sikerült. A bánsági románok Karátsebesen óriási népgyülést hívtak össze, amelyen Vajda Vojvod Sándor, volt miniszterelnök tiltakozott az Avarescu-kormány zsaroló politikája ellen és felvetette a kérdést, hogy érdemes volt-e hát Romániával Erdélyt egyesíteni.

Mániu Gyula, aki szintén nincs megelégedve Avarescu politikájával, minden csábítást, amely a kormány részéről jött, a leghatározottabban visszautasított, sőt visszautasította Petala tábornoknak barátságos meghivását és Bration Joniel, volt miniszterelnök tárgyalásra való meghívását, azzal, hogy nekünk Erdély autonómiája kell!