Révay József - A magyarok eredete

 J. Cserép: De Madiarorum ac Pelasgorum origine. Budapestini, 1922.

Ezt a 48 lapos, latin nyelvű, száz koronába kerülő füzetet a címlap tanúsága szerint Dr. Cserép József, a budapesti egyetem címzetes nyilvános rendkívüli tanára írta s arról igyekszik benne meggyőzni az Ťigazán tudósť férfiakat, hogy elég volt végre az indogermán nyelvek egyeduralmából a filológiai párhuzamokban és magyarázatokban s a szumír, etruszk, albán, görög és latin nyelveket a magyarral kell összehasonlítani, mert csak így lehet biztos eredményt elérni ezeknek a népeknek eredetére vonatkozólag.

Szóval - ha úgy a füzetnek egy-két értelmes mondatából következtetni szabad - itt a pán-turáni utópiának valamiféle tudományos megalapozására tesz kísérletet a szerző. Megvallom azonban: az értekezésben akkora a zűrzavar, a rendszertelenség, hogy ötszáz folytatásos rémregény legyen, amelyik ebben versenyre akar kelni vele. A szerzőnek fogalma sincs a modern filológiai módszerekről: minden régi mesének, mítosznak minden adatát, nevét, célzását készpénznek veszi, elég neki egy kis hasonló hangzás és máris kész a legmeglepőbb etimológia s a leghumorosabb azonosítás.

Nála természetesen az iónok is pelazgok, az eólok is, sőt úgy veszem észre, az egyiptomi Memnon is, Uranus is és magától értetődik, hogy az Atlantis nevű elsüllyedt világrész lakói részben etiópok részben iberek, részben pedig amazonok voltak, s épp ezektől az utóbbiaktól vette nevét az Amazon folyam és Amerika (Amazika-Amerika).

Elfelejtett és elavult könyvek, félreértett és félremagyarázott antik mítoszok s néha az Über Land und Meer egy cikke a forrásai szerzőnek, akinek naivitását és megdöbbentő készületlenségét nem is kívánjuk komoly bírálat tárgyává tenni, de nem tudunk ellenállni a kísértésnek, hogy a szívek vidítására ide ne iktassuk néhány hajmeresztő etimológiáját: tyrrheni annyi, mint turáni, a médek hazájának neve Madja (szumír: Mata-Gaia-Föld), a népnek a neve pedig Madjara (Mazziyara), vagyis Madjar annyi, mint Mediá-ból származó.

Mondanom se kell, hogy szerinte az egyiptomi Menes (Menas, Minyas), Horus isten utóda, az első ember, ugyancsak magyar ember volt, mint a neve is mutatja: "Menyes, Menyei" Természetesen a "sarmata" szó is magyar: sarj+méd, vagyis méd-sarj, aminthogy a méd nyelv szakasztott mása a magyarnak, íme: méd "assza" - magyar "messze", "hassza" - "hosszan", "dahak" "tehető" tehát Azzidahak király neve annyi, mint "Messze-tehető (late regnans)".


Mindennek a mulatságos zagyvaléknak végeredménye az, hogy "nyilvánvalóan kimutattuk, hogy a magyarok a médektől, vagyis az iber törzsből erednek, mely a pelazg-etióp törzzsel együtt az úgynevezett turáni (tyrrheni) nép- és nyelvcsaládot alkotja" (39 l.). Szerző humora azonban a füzethez külön lapon csatolt "Epilógus"-ban buzog legbővebben, itt súlyos vágásokat kapnak azok a kávéházi filológusok, akik fitymálva beszélnek az ő munkásságáról s nem hajlandók őt az akadémiába ajánlani. Pedig igazán megérdemelné.

Egyetlen szót sem vesztegettünk volna erre a sarlatán munkára, ha szerzője nem volna egyik magyar egyetem tanára s ha felfedezéseit nem latin nyelven adta volna ki. Amennyire kívánatos, hogy magyar tudósok tudományos eredményeiket a külföldnek is hozzáférhető nyelven közöljék, épp oly elítélendő, hogy ilyen naiv és éretlen dolgozat latin nyelven jelenik meg. Lám Némäti Kálmán kínai-magyar s Varga Zsigmond szumír-zsidó-magyar etimológiáikat magyar nyelven írták meg s így humoruk nem ártott jó hírnevünknek. De ami latinul van, azt külföldön is megértik és így ez a dolgozat tudományos hitelünk rontása.

A külföld nem szentimentális és Cserép József bizonyára emlékszik még az egyik előkelő német filológiai folyóiratnak arra a négysoros kritikájára, melyben tíz évvel ezelőtt megjelent hasonló tárgyú s hasonlóan fantasztikus és primitív munkáját (De Pelasgis Etruscisque quid fabulis heroicis ac priscis nominibus doceamur. Budapest, 1912) oly kegyetlenül megszégyenítő módon utasította vissza a tudomány. Cserép József nem tanult az akkori leckéből.

Ez szomorú és sajnálatos, mert az ilyen "tudományos" szereplés cseppet sem alkalmas arra, hogy alátámassza odakint a kultúrfölényünkről büszkén hirdetett elméletünket. És vajon az egyetem belenyugszik abba, hogy aki ilyesmiket ír, tagjának nevezhesse és írhassa magát? Vagy az egyetemről csak igazi tudósokat szokás elcsapni?

Meddő kérdések. Most csak reszkessünk, hogy a kompromittáló kis füzet valamelyik szigorú német kezébe ne kerüljön. Mert, mondom, mi itthon, in camera caritatis, egy egyetemi tanárnak még ezt is megbocsátjuk.