Móricz Zsigmond - Hány óra Zsuzsi...

JELENET

Az ember..........

Az asszony........

Az asszony: (hátrálva, pörölve, csattogva, kezében egy szál gyertyával, mely az éjszakai világítást jelzi, jön) Nézd csak, nézd ezt a korcsmavirágot, ilyenkor kell hazajönni, most jött fel az esthajnal csillag? Most van kilenc óra!

Az ember: (pityókásan, szemébe csüngő hajjal, piros arccal, elpusztíthatatlan derűs kedvvel jön) Nocsak... (bele akar szelíden szólani az asszony beszédjébe, de az lehetetlen, az asszonyból dől a szó s minden kísérlet hiábavaló, úgyhogy végül le is mond s megadja magát sorsának).

Az asszony: Már azt hittem a Dunába veszett: oda biz a nagy iccébe. Azt hittem megették a halak s tessék ő nyelte el a hegyet, a boros pincével. És én itten várok-várok, angyali béketűréssel, hogy elment az uram a kösségre, dolga van, sok dolga, rettentő sok dolga van, még este is dolga után kell neki menni, mer itthon nem lehet meg: hát istenem, ha dolga van, mit tehet egy szegény fejér cseléd: vár... Hát én vártam, vártam, azt mondta idejébe itthon lesz, hát megvárom... No de, esteledik, nem jön:

gyertyagyújtás, nem jön

varrok fonok, nem jön

vacsora elhűl, nem jön

krumpli vacsorára, nem jön

krumpli megdohosodik, nem jön

fenének kell az olyan ócska krumpli, nem jön

álmos leszek, nem jön

le kék feküdni, nem jön

egyedül?... nem jön

no várjunk hát, nem jön

még egy kicsit, nem jön

a szemem a varrástul csipás, nem jön

ásítok, nem jön, búsulok, nem jön, dühös leszek, nem jön

no csak gyere haza, nem jön, mingyár szétpukkanok, nem jön

megijedek, nem jön, tán agyonütötték, nem jön

kendőt a vállamra, nem jön

(közben az ember elalszik s el kezd horkolni)

szól valahol a muzsika s nem jön, persze hogy szól a muzsika a kocsmába...

Nem a kocsmába, (rámutat a horkolóra) horkol...


Az ember: Hun is hagytad el?

Az asszony: Mindegy az, akárhun.

Az ember: Mindegy, mert úgy sincs se füle, se farka.

Az asszony: Minek?

Az ember: A te tisztőtt povedálásodnak.

Az asszony: (megsértve) Minek?

Az ember: Mondd meg mi bajod, osztán gyere feküdni... Vagy akár ne is mondd meg...

Az asszony: Hogy mi bajom? Az a bajom, hogy ilyenkor jön kend haza a kocsmábul.

Az ember: Szóval az a bajod, hogy hazajöttem a kocsmábul.

Az asszony: Hogy ilyenkor gyütt haza kend.

Az ember: Hát milyenkor kellett volna?

Az asszony: Este hét órakor.

Az ember: Hét órakor.

Az asszony: De legalább nyólckor.

Az ember: Nyóckor.

Az asszony: De legeslegkésőbb kilenckor! Tisztességes embernek kilenckor...

Az ember: Ezen nem lehet eligazodni, hétkor, nyóckor, kilenckor! Hát én milyenkor jöttem haza?

Az asszony: Reggel hatkor!

Az ember: Hatkor!

Az asszony: Legalább öt.

Az ember: Öt... vagy négy... (kiveszi az óráját).

Az asszony: De három biztosan van.

Az ember: (elibe tartja az órát) No, hány óra?

Az asszony: Kettő... Nem megmondtam!

Az ember: (megnézi) ...Nem jól látsz te Zsuzsi. Ezen annyi óra van, ahánykor nekem haza kell gyünni. Hány órakor kell nekem haza gyünni?

Az asszony: Este kilenckor.

Az ember: Kilenckor!? (visszaigazítja az óráját) ...No, legyen neked a te kedved szerint... (elibe tartja) Legyen kilenc!

Az asszony: (nézi) De nem így ám...

Az ember: És lött kilenc!... Hát hány óra Zsuzsi!...

Az asszony: Ejnye azt a címeres kocsmavirágját, még figurádzik itt vélem! Éjfél után két órakor kedve van neki még figurádzani.

Az ember: Hány óra Zsuzsi!

Az asszony: Van isten hogy elnézi az ilyeneket, ezért született engemet az én egyetlen édes jó anyám...

Az ember: Meg a bába.

Az asszony: Inkább sijjedt vón el velem a főd, mint ilyen csúfságra jutottam! (mint a temetési siratók): Jaj kedves szerelmes szüleim de keserves sorsra jutottam!...

Az ember: (erős hangon el kezd dalolni valami károgatós nótát, hogy túlkiabálja a feleségét).

Az asszony: (elhallgat s rábámul az urára, aki tovább dalol.) Megbolondult ked éccakának idején itt óbégatni...

Az ember: Én óbégatok? Te kezdted, te is óbégattál...

Az asszony: Mer nekem van rá okom, mer én búsulok! (nagy hangon jajveszékelve): Jaj teremtő szentháromság egy isten, aki vagy az én édes istenem!...


Az ember: (újra rákezdi az előbbi nótának egy másik versét).

Az asszony: Ne ordíts!

Az ember: Nekem van rá okom, mer nekem jaó kedvem van! Igaze?

Az asszony: (hallgat. Hosszú csönd. Az asszony nem akar többet szólani.)

Az ember: (körülnéz) Nini, én úgy látszik nem vagyok itthon, mert ha én hazagyüvök, én ahhoz vagyok szokva, hogy engemet az én feleségem szíves szóval, köszönéssel, öleléssel vár... mondom, hogy én ma éccaka eltévedtem; valahol a szomszédba vagyok, ezeknél a savanyú vénasszonyoknál, akik mán beszélni se tudnak... mer ez még nem vót, hogy nekem az én feleségem nem válaszol a kérdésemre...

Az asszony: (hallgat).

Az ember: Hallgat... Hallgat... Hallgatni könnyű... de hány óra Zsuzsi?

Az asszony: (felcsattan) Jaj, hogy az a magasságos, mennybéli csillagos ég szakadna le mindjárt ide a kasza-kapakerülő kocsmacégérre.

Az ember: (újra nagy hangon dalol)

Héj ki tanyája ez a nyárfás!
Nem hallik át hejza kurjantás!...

Az asszony: Hajja-e!

Az ember: (a pincér felad neki egy hosszúnyakú korcsmai boros üveget s azt magasra tartva dalol)

Héj, vagy alusznak, vagy nem hallják,
Séj, vagy talán nem is akarják!...

Az asszony: Ne komédiázzon itt nekem!

Az ember: Hány óra Zsuzsi!

Az asszony: Éjfél után kettő!...

Az ember: Nini micsoda cincogást hallok! Édes jó istenem! Ezek az én cigányaim nem utánam gyüttek? Ácsi cigány, bujj be!

Az asszony: No még csak e hibázott, hogy cigányokat hozzon ide! Nem vót elég a kocsmába!

Az ember: Elég vót Zsuzsikám,... a szájalásbul... Ha megmondod hány óra, akkor még minden rendbe gyühet, de ha meg nem mondod hány óra, akkor csak a szerelmes Jézusisten tudja hogy mi lesz itt reggelig!

Az asszony: Má megmondtam, hogy éjfél után kettő.

Az ember: Igen?... Hát gyertek be, gyertek be morék, egyem meg azt a füstüs pofátokat... Gyertek be, most megkapjátok azt az új bekecset akit a múltkor elfelejtettem megadni...

Az asszony: Jaj istenem, istenem, istenem... jaj mi lett belőlem, édes jó istenem... (Két úri cigány bejön hegedűvel.)

Az ember: (a két úri cigány hegedűje mellett dalol egy szép szomoruat. Mikor vége van a nótának, csendesen szól az asszonynak.) Hány óra van Zsuzsi?

Az asszony: Kettő.

Az ember: (tenyerébe csap s táncolni kezd) Kettőt,...

Hármat rikkantott már,
Hármat rikkantott már,
A rigó, a rigó, a rigó...
Nem parancsol nékem,
Nem parancsol nékem,
A biró, a biró, a biró...
Majd parancsol Ferenc Jóska a császár,
Hej, kinek egrecéroz, kinek szalutároz,
a baka, a honvéd, a huszár... stb.

(nagyszerűen táncol s egyszer csak derékon fogja a feleségét s azt is táncba viszi, az huzatja magát vele, aztán táncolni kezd szintén. Tánc végén azt mondja csendesen a fülébe.) Hány óra Zsuzsi?

Az asszony: Eggyel több mint kéne!

Az ember: (megáll) Coki cigány!... Takarodjatok!... Micsoda bekecset? Még egy ócska kalapot se!... (cigányok el.) No Zsuzsikám... most magunkba vagyunk... hát hány óra?...

Az asszony: (dacosan) Kettő!...

Az ember: Kettő?... (felemeli a kancsót, hogy földhöz vágja) Kettő?...

Az asszony: (ijedten) Eggy!...

Az ember: Egy? (felemeli az üveget is) Egy?...

Az asszony: Inkább tizenkettő no, csak fődhö ne vágja!

Az ember: Tizenkettő Zsuzsi? Tizenkettő?...

Az asszony: Hiszen... kutya maga... odaki kén ugatni az ilyen kutyának...

Az ember: Tizenegy órakor... he...

Az asszony: De mán tízkor is...

Az ember: Tízkor, tízkor... engegy még egy kicsit belőle, osztán minden jó lesz... megyünk aludni... No Zsuzsikám (előveszi az óráját) Hát hányat mutat ez az óra, Zsuzsikám?...

Az asszony: Ez az óra... ez kilencet mutat...

Az ember: Kilencet! Hm. Pég ez mindig jó óra vót, jóljáró óra... Osztán kilencet mutat!... Szóval kilenc!... Hát igen, hát olyankor szoktam én hazagyünni... kilenckor... No gyerünk aludni!... (megöleli s elköszön a közönségnek.) Jó iccakát kívánok... mink mán megyünk...

(El.)