Álgya Zoltán - A boszorka-vártán

Sem északi fény, sem déli vihar,
Sem sápadt mákony,
Sem ákom-bákom,
Sem szomorú fűz, sem szerény ihar

Nem védi őket, nincsen hazájuk;
Sem fehér költők,
Sem emberöltők
Nem látják őket, bár ez a vágyuk.

Pislog a tűz a boszorka-vártán,
A sápadt kuvik
Félve megbuvik
S gonoszat sejtve visít az ártány.

Meredt álomban jőnek a lelkek,
Arcukat rejtve,
Multat felejtve,
Kik az álomból be sohsem teltek.

Ős-mámorukban új eget nyernek
S ha sokat mernek,
Nyilnak a vermek
S megtörött aggá válik a gyermek.

Vezeklő bűntől némán megejtve
Bűnözik árván
A lélek-márvány,
Méhében zengő életet sejtve.

Vad lidérclángtól borzong a bőrük,
Kolduló kéjjel
Füllik az éjjel,
Égi szavakat, jaj, ne várj tőlük.

Látó mámortól támolyog a vak;
Köröket húznak,
Közelebb csúsznak
S dőlnek belőlük doncs varázsszavak.

Fölcsap a láng a boszorka-vártán.
A sápadt kuvik
Félve megbuvik
S gonoszat sejtve visít az ártány.