Fedák Sárira szép jövő vár

A könnyű, a víg Múzsa szolgálatában aránylag nagyon rövid idő leforgása alatt rendkivüli sikerrel tudott érvényesülni Fedák Sári, a Magyar Szinháznak ma már nagy népszerűségű, kedvelt primadonnája.

Alig egy-két évvel ezelőtt lépett föl először mint kezdő a Népszinházban, a „San Toy” operette egy rövid szerepében s rögtön feltűnt, hogy nem mindennapi tehetség lakik benne.

A tánczművészet terén ragadta a közönség egyik részét tapsokra, míg a másik rész túl merésznek találta mozdulatait. Az utóbbiaké volt némileg az igazság. Csakhogy azok nem számoltak azzal, hogy erős temperamentuma és a kezdet izgalmai gátolták őt, mintegy természetszerűleg abban, hogy kellő önfékezéssel érfényesítse művészetét.

Akkoriban ő még az öntudatlanság korát élte, mint a ki nincs tisztában, hogy mit, hogyan, mily mérvben érvényesítsen, mint ki csak azt érzi, hogy van benne érvényesítendő valami.

Most megtalálta már a terét és korán elérte azt a stádiumot is, a mikor kellő számítást tud tenni a felől, hogy mily határok közt érvényesülhet összhangzatosan művészi tehetségével. A túlmerész lejtéssel fölhagyott és finom mozdulatokkal váltotta föl, s ha még egy-egy testhajlást szeliditeni fog, a mire ráviszi majd a jogosúlt ambicziójával járó önbirálat is, akkor a mellett, hogy a közönség kedvencze lett, az izlés finomitásának is erősebb tényezője lesz.

Hogy a közönségre nagy vonzerőt gyakorol, annak nyilvánvaló jele a „Lotti ezredesei”. Példátalnúl áll, hogy egy darab folyton telt házakat eredményezzen a hatvanadik előadásán fölül is, a mely pedig úgyszólva megszakítás nélkül követte egymást.

A darab maga is a legmulattatóbb hóbortok egyike. Félreértéseken alapúl és folyton derűlt, kaczagatató hangulatban tartja a nézőt. Kitűnően is játszák. Sziklay, Boross jóizű komikuma nem téveszti el hatását. Ráthonyi  hajlékony, előkelő mozdulataival nyeri meg a nézőt; Fedák pedig egy orfeumi énekesnő szerepében vonzza estéről-estére a közönséget. A táncza finom, az alakítása kiváló.

Utánoz a többek közt egy angol és egy franczia énekesnőt, eredeti typusban mutatva be egymástól elütő egyéniségüket. Hangja nem nagy terjedelmű, de ügyesen bánik vele; énekelőadása művészi. Minden szót érthetően ejt kis és megfelelő hangsulylyal kisér. Taglejtés, mozdulat, arczjáték beszédes magyarázója a szónak. A művészi mérséklet szem előtt tartása mellett Fedákra szép jövő vár.