Egy nagy honismerő munka befejezése:

Hazánk ismeretének, a föld- és néprajzi, történeti és gazdasági állapotainkról való adatoknak közkincscsé válása szempontjából nagy fontosságú nyeresége irodalmunknak az "Osztrák- Magyar Monarkhia irásban és képben" czimű nagy hon- és népismertető mű, a mely most befejeződött. Tizenhét évi munka eredménye e nagy mű, melyhez fogható a maga nemében alig jelent meg bármely más országról.

A munkában, mely boldogult Rudolf trónörökös kezdeményezésére indult meg s így kegyeletes emlékek is fűződnek hozzá, részt vett az ország közéleti, tudományos és irodalmi kitűnőségeinek nagy része, köztük az uralkodóház több tagja.

Közvetve vagy közvetlenül részt vett benne ezen kívül úgyszólván mindenki a hazában, a ki valamely vidéket kiválóbban tanulmányozott, mert az egyes czikkeket olyan emberek írták, a kik az illető vidéket alaposan ismerik, annak viszonyaival nemcsak ez alkalomra, hanem már régebben is ezzel foglalkoztak.

A szerkesztésben a mellett nagy gond volt az adatok megbízhatóságára s ezért egyes czikeket megiratásuk után számos, a tárgyat jól ismerő ember átolvasta, az esetleges hiányokat javította, a téves adatokat helyesbítette. Így aztán a munka lehetőleg pontos adatokat nyújt minden tekintetben, már pedig az ilyen műnél nagyon fontos dolog, hogy az olvasó teljes bizalommal fogadhassa adatait.