Szövetkezeti élet

Csonka Magyarország nem ország,
Egész Magyarország mennyország! 


A cseh szövetkezeti központok botránya

A magyar szövetkezeti életet a békeszerződés nyomán súlyos veszteségek érték.
Az elszakadás gondolatát még elviselhetővé tenné az, ha ott a mi szövetkezeteink nyugodtan és becsületesen dolgozhatnának tovább. Az új szövetkezeti központok, amelyekbe a magyar szövetkezeteket tömörítették: nem teljesen „önzetlenül” és altruista alapon dolgoznak.

Most a cseh szövetkezeti központ több milliárdos panamája került napfényre. Az Országos Központi Hitelszövetkezettől elválasztott, a felvidéki területeken levő szövetkezeteket egy pozsonyi központban óhajtotta egyesíteni a cseh kormány, ami azonban, a hirek szerint, rosszul sikerült.

Míg nálunk az egyes vidéki szövetkezeteknek szabad elhatározására volt bízva az, hogy csatlakozzanak-e a budapesti központhoz, addig ezt ott erőszakos úton akarták véghezvinni s létesítettek Pozsonyban egy központot, hozzá nem értő, a szövetkezeti elveket nem ismerő vezetőkkel, aminek a következménye az lett, hogy már most is jelentékeny visszaélések történtek a szövetkezet pénzeivel. Erre nézve a vizsgálat megindult, azonban, természetszerűleg nehéz annak eredményéről pontos értesülést kapni.