Fegyveres magyar osztagok tartják megszállva Sopront és környékét

Bécsujhely, aug. 28.
(Éjjel 12 óra)
A
Magyar Távirati Iroda jelenti: Éjjel érkezett magánjelentések szerint Sopron környékét fegyveres magyar osztagok tartják megszállva.

Sopron, aug. 28.
A Magyar Távirati Iroda jelenti:

Nyugatmagyarország katonai kiürítése a mai napon teljes befejezést nyert, a csendőrség és a vámőrségnek a második, kisebb zónából álló viszszavonása azonban ideiglenesen felfüggesztetett.

A csendőrség és vámőrség által ideiglenesen még megszállva tartott vonal – Lajtakörtvélyes, Zurány, Podersdorf, Medgyes, Brennberg, Szabadbáránd, Lángató, Felsőpulya, Városszalonak, Gyepüfüzes 353 pontokon halad keresztül.

Egyébként megállapítható, hogy a szerbek által megszállva tartott terület kiürítése sem nyert még teljes befejezést.


Sopron, aug. 27.

A magyarságnak Baranya visszacsatolásán érzett örömébe rettenetes üröm vegyül: Nyugatmagyarország. Ha a ránkmért csapásokban van még sulyosabb fokozat, akkor bizvást elmondhatjuk, hogy Nyugatmagyarországról való lemondás a legkeserűbb pohár, amelyet a jelek szerint ki kell ürítenünk, Csonka-Magyarország népe fájdalmas tekintettel, szívszorongva várja a Nyugatmagyarországról érkező híreket mind a szülő lesi halállal vívódó gyermekét.

Az elmult héten az átadást megelőző utolsó órában a Hétfői Hírlap kiküldötte Nyugatmagyarországra munkatársát, aki a nyugatmagyarországi eseményekről a következőkben számol be:

Sopron, aug. 26.

A város, amely már hetek óta hurcolkodott, már majdnem teljesen kihalt. Látni ugyan még társzekereket, megrakva a menekülők holmijával, de ezek már csak az utolsó fecskék. A zöme már az uj országhatáron tul van, vagy az uj viskóban, vagy, ami még ennél valószinűbb, a vagónlakók szomoru kenyerét eszi. A középületek intézmények helyiségei teljesen üresek, s egyes hivatalokból, miként a megyeházáról is, még az értékes régi kályhákat is elvitték.

A magyarságnak ottmaradt része teljes bizonytalanságban néz a holnap elé.

A város borzalmas jövő elé néz. Sopront tudvalevően nem arról a területről élelmezték, amelyet most a várossal együtt átcsatolnak, hanem a tisztára magyarlakta déli oldalról. A várható hallatlan drágaság máris annyira előreveti árnyékát, hogy az árak hihetetlenül felszöktek.

Tisztelettel és csodálattal kell szólnunk ennek a városnak hazafias gondolkodásáról, amely a drágaságnak ebben a tobzódásában egyáltalában nem foglalkozik megélhetési gondjaival, némán türi a szenvedést s esdő tekintettel néz az anyaország segítő keze felé.

A főispánnál

Delet harangoztak a régi hires dómtemplomban, mikor az összes üres közhivatalokat végigjárva, végre eljutok a Templom-utca 4. szám alatt levő Esterházy hercegi palotába, amelynek bejárata előtt egy rohamsisakos magyar baka silbakol néma egykedvűséggel.

Ebben a régi épületben volt az első emeleten a főismpánnak, Zsembery Isván dr.-nak hivatala. A főispán nyomában fogadott.

Nem kell semmit sem kérdeznem, tudja, miért jöttem. Bármit mond, mindenre kiváncsiak azok, akiknek nevében érkeztem. Feszült figyelemmel lesem a szavát, kezének megmozdulását, szemének minden rezdülését.

- Sajnos, - mondja – semmi örvendetest nem mondhatok. A helyzet ugy áll, amint a hivatalos nyilatkozatokból ismeretes. A tárgyalások még nem fejeződtek be s addig még nincs kimondva az utolsó szó. Az antanthatalmak képviselői most veszik át tőlünk Nyugatmagyarországot s ez az aktus 29-án délután négy órakor befejezést nyer. Akkorra nem lesz Nyugatmagyarország területén semmiféle magyar hatóság, elmegy minden katona, csendőr és pénzügyőr s mikor az utolsó rendőr is átlépi az uj határt, utána én is eltávozom. Remélem, hogy a szomoru aktus zavaró incidens nélkül fog befolyni – teszi hozzá rezignáltan.

- Arról értesültem, méltóságos uram, hogy az országnak elszakításra ítélt részében olyan nagyfoku az elkeseredés, hogy számolni kell a lakosság ellenállásával – jegyeztem meg.

- Erről mitsem tudok. – mondotta a főispán. – Eddig nem történt semmi rendzavarás s ameddig a magyar hatóságok kezében van az impérium, garantálom is a rendet s a kormánynak intencióit, hogy az átadást az antant részére zavaró incidens nélkül bonyolítsam le. Hogy a lakosság elkeseredett, az természetes, s e tekintetben sok magyarázatra nincs szükség, s én csak azt a reményemet fejezhetem ki, hogy lakosságunk ezt a higgadtságát a jövőben is meg fogja őrizni. Csak annyit közölhetek még Önnel, hogy a hétfői napon mikor az antantnak való átadást befejezem, főispáni székhelyemet Kapuvárra teszem át.

Nyugatmagyarország szervezkedése

Két nap óta igen erős a polgárságnak s általában Nyugatmagyarország lakosságának szervezkedése az osztrák tervekkel szemben. Megállapítottuk, hogy Sopron város polgársága a héten, mikor már kétségtelennek látta, hogy el akarják szakítani az anyaországtól, maga is kezébe vette sorsának intézését. Az elkeseredett emberek „Nyugatmagyarországi Szövetség” címmel tömörültek s az elszakításra ítélt rész minden lakóját felhívták a tömörülésre.

A szövetség célja, hogy Nyugatmagyarország maga döntsön hovatartozandóságáról- A szövetséghez ezrével érkeznek a bejelentések s az elkeseredés oly nagy, hogy semmiféle meglepetés sincs kizárva.
A szövetséghez nemcsak a magyarok csatlakoznak, hanem ugyszólván kivétel nélkül az összes horvát községek és a vendek is, de nagyszámmal vannak német községek is képviselve.

Ettől a szervezkedéstől függetlenül, de annak intencióit szem előtt tartva, az elszakadásra ítélt területen megmozdult a parasztság is, ugyszólván minden községben gyüléseket tartottak, amelyeken fenyegető állást foglaltak az osztrákok várható beözönlése ellen s a legtöbb helyen fegyveres ellenállást javasoltak és fogadtak el.

Ezek a községek egymással is érintkezést kerestek és találtak s ma az a helyzet, hogy a fegyverviselt parasztság terveit és cselekedeteit kiszámíthatatlanok.

A kirobbanásig fokozta az elkeseredést az az esemény, amely pénteken este történt a brennbergi szénbányában s amely futótűzként terjedt el.

A brennbergi szénbánya munkásai ugyanis pénteken megalakították a munkástanácsot, elcsapták az igazgatót és a bánya két mérnökét, ebben az eseményben ugyanis a parasztság előrevetett árnyékát látja a proletárdiktaturának, amely ellen pedig kész vérét ontani s életét adni.

Az eseményekről értesítették a magyar hatóságot is és természetesen az antantot is, mert az impérium átvétele az antant részéről már legnagyobbrészt megtörtént. A hír vétele után a főispán és az antant-képviselők közt tárgyalások folytak, amelynek eredménye az volt, hogy elhatározták, hogy katonaságot küldenek a bányába. Arról azonban a jelentés még nem szólt, hogy milyen katonasággal, magyarral-e, avagy antantkatonasággal szállják-e meg a bányát.

Az utolsó vasárnap

Sopron, aug. 28.

Az izgalom tetőfokra hágott. A legkülönbözőbb hirek kergetik egymást. Minden percben más és más értesülés jön a perifériákról, de ezek a hírek teljesen ellenőrizhetetlenek. Egyben azonban minden hír megegyezik s ez abban áll, hogy a parasztság szervezkedése lavinaszerüen borit el mindent.

A parasztság ereje ma már oly nagy, hogy az antantnak ittlévő hadereje számba sem jöhet.

Növeli a szervezkedők önbizalmát az a köztudomásuvá vált tény, hogy az antanthatalmak kebelében is erősen megoszlanak a vélemények Nyugatmagyarország átadását illetően.

A lakosság szimpátiája erősen hajlik az antantnak itt időző francia képviselője felé.

A legnehezebb 24 óra csigalassusággal telik, holnap eldől minden. A levegő forró, a hangulat izzó, egy szikra kell s Nyugatmagyarország lángbaborul. Jó Isten, légy velünk!