A fügefalevél - Mily test- és földrészen viselték az első ruhát?

Tanulmányok és megjegyzések a női lélekről, testről s mindkettő díszeiről

Sterne, a Tristram Shandy szerzője mondja valahol, hogy másképp ír megborotválva, mint borotválatlanuk a költő, ami más fogalmazásban azt jelenti, hogy testi külsőnk állapota, formája, megjelenési módja határozottan befolyásolja gondolataink, érzelmeink kifejezésre juttatásának mikéntjét s annál az embernél, aki csak ezt a mikéntet leste el vagy alakította ki magában, befolyásolja magát a gondolatot, az érzelmet is, a megjelenési forma: maga az ember.

Sándor, a nagy, Macedónia királya legendás pompát fejtett ki páncélos, tollas, drágaköves hadi készületében, ami tökéletesen megfelelt feszültségig fűtött, agyon díszített, kissé rendszertelenül kavargó fantáziájának, ugyanez a pompa fantázia diktálja a Francia XIV. Lajosnak a galambszín cipő alatt magasló piros sarok viselését, a sok selymet, széles hermelint és paróka zuhatagot s Mátyás királyunknak azt a szokását, hogy szeretett mindennap más ruhában jelenni meg, jobban magyar színekben, ma fehérben, holnap pirosban, holnapután talpig zöldben.

Ezzel szemben Julius Caesar komor egyszerű ruházatban kedvét lelő komorabb lelke elevenül meg újra a fakupás (nagy szó ez a bizánci aranyban tobzódás idején!) Attila zord és dísztelen megjelenésében s utóbb Napóleon tollatlan (nagy szó ez a XVIII. századi toll-őrület idején!) kalapban, szürke kabátjában. - Az első három nagy hadvezér hódolat, a másik három hódító volt. S kissé tudatosan is utánozták egymást, Lajos és Mátyás Nagy Sándort, Napóleon meg Caesart és Attilát.

Kénytelen voltam férfiakon igazolni tételemet, mert a női társadalomban ilyen kiváló és közismert példákra nem leltem, ó, bizonyára, ott is vannak hódítók és hódoltatók, vagyis hogy mindegyikük azt hiszi, hogy hódító és azt akarja, hogy hódoltató legyen s az csak a mi szerencsénk, szegény férfiaké, hogy ez irányú törekvéseik nem tologatják ide-oda a földrajzi határokat, ami nehéz is lenne, mert földrajzi határ még a Marconi-hullám, vagy ezerféle rezgésre képes éter.

Mindebből az következik, hogy a lélek alakítja a divatot s a divat a lelket, úgy, hogy valamilyen tekintetben kiváló lélek testi megjelenési formát teremt, amelyet a hatáskörébe esők átvesznek s így akaratlanul is formateremtő lelkéhez hasonul lelkük.

Testi megjelenési forma alatt értem a ruházatot, hajviseletet, egyes testrészek s az arc színezését, formálását, az ember köré csoportosuló bútorzatot, a föléje boruló hajlékot. A lélek változásait meg úgy tessék érteni, hogy lelki tulajdonságaink változatlan alapja, az örök emberi minden irányban bizonyos határokig kilenghet, az alap ugyanaz marad, csak a kilengés iránya, ereje és mértéke változik.

A ruha ősi formája nem a fügefalevél, mert a ruházkodást nem a férfi őszinte szemérem-érzete vagy a nő szemérmetlenséget ígérő maga be és kitakargatása szülte. A fügefalevél igen kései szimbólum az ember ősi meztelensége tényének némi leplezésére.


Az ember, ugyebár, gerinces állat, már tudniillik testi értelemben, s az első gerinces állatok vízben, az ősi tengerekben jelentek meg, emberré fejlődésük vagy már magában a vízben vagy legalább is mocsaras talajon, ős lápokon, szóval meleg égöv alatt történt. - Bocsánat, hogy legnyájasabb olvasó nőimet ilyen latyakos helyre vezetem, de hisz az idei divat kicsiny lábaikra oly kitűnő kaucsuk páncélos hajókat szerelt, hogy bátran jöhetnek velem! -

Az ember tehát szőrme-takarótlanul, meztelenül tette meg az első lépéseit a világ történelemben s bizonyos, hogy első ruhája, ha ugyan fejbe tűzött dísz vagy mellen lógó kagyló ennek nevezhető, abból a hajlamából került testére, amely a művészeteket szülte, díszítő, vagyis kifejezőbbé tévő hajlamából. Mikor aztán egy részük kényszerű okokból az egyenlítő tájékáról a mérsékeltebb övbe húzódott, magára rakosgatta az elejtett vadak bundáit. De miért? Nem azért, mert fázott.

Gondoljunk a római katonákra, akik csupasz combbal mászták meg kurta tunikájukban az Alpeseket, a tiroliak s egy szál bőrnadrágjára, az ázsiai sivatagokon húszfokos hidegben fedetlen mellel vágtató mongol lovasokra... Hanem azért, mert az állatbőr megvédte a zuhogó sárga eső, a zúgó vizek iszap-mocska, a ragadós sár, a hideg piszok ellen. A szőrös állatbőrről könnyebb lekaparni a sarat, tapadó vizes levelet, iszapot, füvet, a hideg őserdő ragadós szennyét, mint a porózus, könnyen puhuló és könnyen durvuló csupasz emberi bőrről.

Ruha tehát kétféle okból került az emberre, azért, hogy díszítse, s azért, hogy megvédje a szenny ellen.

Érveim mérgezett kalaptűjével e ponton kell a szemérem- és fázás elmélet vitatóiba döfnöm.

A divat, a népviseletek története s a primitív népek mai öltözködési szokásai mind mellettem szólnak.

Szemérmes-e, mondjuk, az a középkori férfi-trikó, amely szorosan a lábhoz feszüléséből származó bizonyos kellemetlenségeket apró szalagokkal külön fölerősített bugyorral akar ellensúlyozni, vagy napóleon tapadó chevalier-trikója, vagy az alexandriai görög nők oldalt bokától derékig hasított köntöse, vagy a Directoire merveilleuse-einek egy szál lenge görögös ing-ruhája, vagy a XVII. század kebel-duzzadás kirakatai, vagy némely néger törzs nőinek szabadon lengő szálú gyöngy-köténye, vagy a mostani hát-kivágások meztelenség-kontinensei, vagy a Karolinák leánya, akinek vállán piros gallérja lóg s egyébként teljesen meztelen testét cipőben, körös-körül széles övvel fedi egy zöld - festéksáv?

A török nő arcát nem a szemérem, de a hárem-tartó úr féltékeny tulajdonjog érzése takarja el. A Közép-Afrikában lakó arab nem szemérem érzésből burkolódzik burnuszába a meztelen néger mellett. A csíki havasok férfi pantalló nadrágban járó asszonya nem szemérmesebb a kalotaszegi lánynál, aki egy szál rövid pendelye fölött visszacsapja a belül tenyérnyi s mindössze egy vékony köténykét lógat maga elé. A sok szoknyás sváb vagy rákospalotai asszony sem szemérmesebb, mint a lapos szál szoknyát hordó szabolcsi lány.

Hideg ellen véd talán a nyakatlan, vékony női blúz, az áttört harisnya, a teljesen zárhatatlan római tóga, a hortobágyi csikós borjúszájú inge-gatyája, a szasszanida királyoktól örökölt eme pompás ruhadarab, amelyben - a milleneumi emlékmű előtt álló lovas-szobor tanúsága szerint - Árpád hazánk elfoglalására vezette hasonlóan öltözött népét, vagy a szarmata-harcosok bőr-pikkellyel rakott, tetőtől talpig borító trikója, ami alatt semmi mást nem viseltek?

Viszont, a legmelegebb vidéken, Indiában viselik a legszörnyűbb méretű, száz rétegből font kupolás turbánokat, s a XVIII. század magyarjai hétszeresen csavarták körül nyakukat vastag kendővel, a divat útmutatására, meleg nyárban is, s hordták a XVII. század előkelői a súlyos allonge-parókákat kopaszra borotvált izzadó fejükön. S a mostani társaságos összejövetelek, bálok fehér és színes női parókái?

Mit szólnak a hideget-meleget emlegetők a reneszánsz olasz fejedelmeinek, a magyar dísz-mentéknek nyárban is viselt prémjeihez s a XIX. század eleji férfi szellős, színes, s télen is viselt rendes nappali kabátjához, a frakkhoz?


Két engedményt azonban kell tennem:

Csakugyan hideg ellen véd a ruházat a sarki tájékok felé, az eurázsiai tundrákon, meg a Tűzföldön, csakugyan szeméremből ölti fel a közép afrikai néger nő a hold-változás bizonyos fázisaikor az egész termetét körülvevő sűrű sás-szoknyát, amiről is bővebben René Maran bájosan együgyű "véritable roman megre"-jéből a Batoualából értesülhet a szemérmes olvasó. - De az eszkimó, ha jég-kunyhójába vonul, anyaszült meztelenre vetkőzik a szőrös-bőr ruháját kiveti ajtaja elé a hóba ahol csonttá fagy élősdijeivel együtt, s Batouala felesége egyébként megelégszik a fügefalevél szimbólumával.

Ezt az engedményt kiszélesítve, a hideg s a szemérem (más nemű, mint a közkeletűen értelmezett) másodrangú tényezők voltak a díszítő hajlam s a szenny ellen védekezés mellett az ember felruházásában.

Ma is, legfedetlenebb a legkönnyebben tisztogatható kéz és legvédettebb a legnehezebben hozzáférhető hát, a cipő piszok ellen véd, a kalap inkább dísz. Szóval a mai viseleti szokások, darabok egy részén is a díszítő hajlamból való, más részén a tisztátlanság kerüléséből való eredetet láthatjuk.

A meleg vidéken élő ős-dandy és ős-delnő tehát, mivel ott könnyebben leolvad róluk a mocsok, mint később hidegebb vidékre húzódott társaikról, díszítő hajlamból kezdték széppé öltöztetni - a fejüket.

A fej volt az ős-divat első gyakorló tere, akárcsak ma a primitív népeknél, akik hegyesre köszörülik minden fogukat, vagy szép hullámos vonalú vastag ráncokat tetoválnak rájuk, vagy kerek fadarabot illesztenek megnyújtott alsó ajkuk elevenjébe, vagy fa-bajuszt dugnak orruk alá a bőrbe, vagy laposra nyomják a homlokukat még a puha csecsemő-csonton. Ez az orron függők, fülön függők, haj-borzolások és tornyozások arany szakasza.

Későbbi fejlődés a test többi részeinek díszítése (öltöztetése?) amiben, Poiret és Paquin mesterek nem ügyetlenebb elődje az ős-szabó: a tetováló festékes tű. Sok munkája lehetett. S alkotásai évtizedekre szóltak. Rajz és ábra került a karra, lábra, hátra, mindenhova, ahova csak a tetováló Paquin szeszélye akarta.

Nem lehetetlen ezek szerint, hogy Ádám fél feje haját rozsdavörösre festve, másik felét feketén hagyva (közép-választékkal!), orrába fa bajuszt dugva páváskodott Éva mellett, akin a legújabb tetováló divat szerint böködött éden-kerti belépő feszült a szó legszorosabb értelmében.

A hidegebb vidékekre került testvérek, ezeknek a díszítéseknek nagy részért elhagyva, állatbőröket öltöttek magukra, ki jobb vállára, ki a balra, ki a derekára. Ha a déli tetoválás a mai francia divatra emlékeztet, úgy ez az északi viselet határozottan angolos jellegű.

Mikor aztán a primitív család törzsekké, klánokká tágul s nagyobb embercsoportok változtatnak egyszerre lakóhelyet a folyamok mentén ide-oda, de leginkább a tenger felé húzódva, észak és dél érintkező vonallá (ami körülbelül a Földközi tenger mindkét partja), ahol összetalálkoznak a röviden úgynevezett, Tetoválók és Állatbőrösek, a nagy latin tenger vizéből új istenség kel ki, a szeszélyes Divat, mert a déliek megismerkednek a nekik szükségtelen, tehát szépnek található északi öltözködéssel s az északiak a számukra haszontalan, tehát gyönyörűnek mondható déli cicomával.

Ez hipotézis. Ne ítéljenek el érte! Ha szabad olyan kis haszontalanságról, mint a Világ keletkezése, sejtelemből elméletet ki kantlaplacekodni, szabad a divat végtelen fontosságú problémájához is hipotézis fellobbanó gyufaszálával közeledni.

Végeredményben a Tetoválók és Állatbőrösek keveredéséből egy új emberfaj, a Homo ornans, a divat-teremtő áll elő. Az Állatbőrösek és Tetoválók öltözködési módját ki tudja, miféle kiváló ős-lélek állapította meg a maga képére, s azóta sem változott.

A Homo ornans, az e két módot egyesítő, az alig megszületett divatot nyomban megváltoztatja, mihelyt lelkében valamely fordulat, az örök alap valamely kilengése esik meg. A divat tehát az ember testi megjelenési formájának a lélek változásaihoz mért s tőlük függő folytonos változása. A lélek pedig az anyagi kultúrában legelőre haladottabb ember-csoportoknál változik gyorsabban és folyton s így divatról is csak ezeknél lehet szó.

De Homeros s Shakespeare is nem királyi mulattatók voltak-e csak...?

Laczkó Géza