Együttmarad a Bethlen-kormány

Mialatt a nemzetgyülés tagjai jórészt kerületeikben időznek, szeptember első vasárnapja – minden más esztendőben beszámolókban gazdag politikai vasárnap csöndesen telt el. Vidéken nem szívesen állanak a képviselők választóik elé:
az uj adótörvények sulyos terhei s e mellett a folyvást növekvő drágaság éppenséggel nem teszik alkalmasakká a mostani napokat politikai megnyilatkozásokra. Azok a hírek, amelyek Hegedüs Lóránt, Bánffy Miklós gróf és Ráday Gedeon gróf távozásáról szólnak, még se felelnek meg a valóságnak. A Bethlen-kormány a nemzetgyülés összeülése után egészében lép a parlement elé, semmiféle részleges kormányválságnak eshetősége nem merült föl.

Bánffy Miklós grófot elkedvetlenítették ugyan azok a támadások, amelyek a nyugatmagyarországi kérdésben érték, mert meggyőződése szerint neki az Ausztriával folytatandó tárgyalások során annyira a már előkészített szempontok szerint kellett haladnia, hogy a követett politika, - amelynek helyességét talán éppen a legközelebbi napok be is bizonyíthatják, - nem az ő egyéni fölfogását, hanem az egész kormány nézetét és meggyőződését fejezte ki.

Bizonyos azonban, hogy a nyugatmagyarországi kérdésben való kibontakozás körül igen nagy szerepe lesz Gratz Gusztáv dr. volt külügyminiszternek. Azok a hírek, hogy Gratz Gusztáv visszatérne a külügyi hivatal vezetésére, éppen nem valószínüek. Gratz éppen most vállalta az uj Biedermann-részvénytársaság elnökségét s azt nyilván nem tette volna, ha bármilyen ambiciója volna visszatérni a külügyminiszteri székbe.

Hegedüsnek az a terve, hogy hazaérkezése után Pécsre utazik s ott fogja kifejteni pénzügyi politikájának negyedik – záró – szimfóniáját: a valutakérdés megoldásának lehetőségeit.

Azoknak a támadásoknak, amelyek Ráday Gedeon grófot a vármegyei gyülés viszhangjaként érik, nem tulajdonítanak jelentőséget. Ezzel szemben nagy feltünést keltett ma Dömötör Mihály volt belügyminiszter éles állásfoglalása a volt munkapárti politikusokkal szemben. Feltünőnek mondják, hogy Dömötör a jobbhiszemű forradalmi politikusokat a munkapártiakkal szemben szinte védelembe veszi: visszhang ez azokra a támadásokra, amelyek nagyatádi Szabó Istvánt bizonyos oldalról állandóan érik.

Nagyatádi Szabó ellen a harc különben ma más területre is átcsapott, forgalomba került a buzakiviteli engedélyek listája, és e körül majden a parlamentben is óhajtanak bajt keverni.

Mialatt a kereszténypártban a kisgazdák politikáját mondják egyesek a drágaság főokának, ezalatt a kisgazdapárt tagjai ma a pártkörben élesen ki keltek Bernolák miniszter uj lakásrendelet-tervezete ellen, amelyet a magánjogokkal szemben intézett támadásnak mondottak. A lakásrendelet ezen a héten kerül a minisztertanács elé és a pártkörökben ugy tudják, hogy az uj lakásrendelet-tervezeten még jelentősebb módosítások lesznek, mert a főváros részéről is fölött helytelenítik a rendelet sok intézkedését. A főváros különben feliratban fogja kérni a kormányt, hogy az építkezés megindulása érdekében törvényes biztosítékot adjon azoknak, akik hajlandók volnának épitkezésekre.