A kleptomániás házibarát

Tanulságos história

- A Hétfői Napló tudósítójától.-


A detektivtestület bizalmi lopásokat kezelő csoportja rendkívül érdekes és pikáns hátterű üggyel foglalkozott. Egy ismert nevű sportcikk-kereskedő felesége feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, hogy Váci-utcai lakásának hálószobájából, sőt éjjeli szekrényének fiókjából értékes gyűrűk és egyéb apró ékszerek tüntek el. Az elegáns, szép asszony sírva panaszolta a detektívnek:
- Még a szkarabeusz gyűrűm is ellopták. Nem is bánom a többit, csak éppen ezt az egyet sajnálom, mert – remélem, diszkrét ember – azt attól kaptam akit….

A detektív megnyugtatta őnagyságát és munkához látott. Kihallgatta a cselédet, a házmestert, a vicinét, nyomozott jobbra-balra, de sehogy sem jutott előbbre. Kikutatta a cseléd holmiját, - sehol semmi. Végre is mentő ötlete támadt. Elbujt az asszony hálószobájában egy délelőtt és várt türelemmel. Rövid idő mulva óvatosan belépett egy csinos úr, aki meglehetős otthonosan mozgott. Körülnézett, majd egyenesen a szekrényhez lépett. Zsebéből kulcsot vett elő, kizárta a szekrényt és kabátja alá diszkrét női selyem holmit lopott. Aztán, mint aki jól végezte dolgát kifelé indult. A detektiv utána sompolygott, egészen a lakásáig. Ott azután házkutatást tartott és előkerült minden, ami a szép asszonytól eltűnt. Még a szkarabeusz gyűrű is. A detektív vallatóra fogta az urat, mire kiderült, hogy a tettes, - gazdag kereskedő. Egyébként a szép asszony ideálja, aki a szkarabeusz gyűrűt őnagyságának ajándékozta.

Mikor a károsult megtudta, hogy ki a tettes elájult. Másnap a gyanutlan férj izgatottan rohant a detektívekhez.
- Kérem, mi történt a feleségemmel? Valahogy éppen az ügyre vonatkozó „Jelentés” feküdt a detektív asztalán. A férj belepillantott, elolvasta és másnap megindította a válópört.