Husz éves börzianer

A Hétfői Napló tudósítójától.

A beteg Budapest egyik szomoru jelensége az a kis történet, amely alább következik. Tipikus budapesti eset. A hőse egy gyerek, épp olyan, mint a többi, akik százszám szaladgálnak a tőzsdepalotában; akik addig kötik kisded üzleteiket, amig rákerülnek a lejtőre, amely a bün mocsara felé vezet.

A rendőrség vasárnap letartóztatásba helyezte Grünwald Imre huszéves magánhivatalnokot csalás büntette címen. Grünwald hónapok óta játszott a tőzsdén, azonban az utóbbi lanyha irányzat őt is magával rántotta és minden pénzét elvesztette.

Miután ebbe nem tudott beletörödni, tervet eszelt ki a pénzszerzésre, hogy ujabb játék révén veszteségét behozhassa. Felkereste tehát Stern Arthur tőzsdebizományost, akiről tudta, hogy több bankcéggel áll szoros üzleti összeköttetésben és magát az egyik ilyen cég alkalmazottjának adva ki, arra kérte, hogy miután főnöke elutazott és egy üzleti lebonyolításához sürgősen pénzre van szüksége, adjon neki huszonötezer koronát. Stern, aki tudta, hogy üzletbarátja tényleg elutazott, gyanutlanul átadta Grünwaldnak a kért összeget, aki azzal ujra játszani kezdett. A szerencse azonban ezuttal sem kedvezett neki, mert csakhamar a huszonötezer korona is elveszett.

Addigra azonban kiderült a csalás és Stern feljelentésére ma előzetes letartóztatásba helyezték a peches játékost.