A Szemző-Léderer párbaj sebesülés nélkül végződött

Az olvasók előtt még emlékezetes az az affér, mely Bécsben Szemző Gyula volt bácskai főispán és Lederer Ernő között egy kártyaparti utójátékaképpen lefolyt. Lederer Ernő, aki a játék folyamán negyedmillió koronát meghaladó összeget veszített - melynek tulnyomó részével adós is maradt - másnap feljelentette a bécsi rendőrségnél Szemző Gyulát állítólagos hamisjáték miatt, aminek következménye az a nagy erkölcsi meghurcoltatás lett, melyről annak idején a magyar sajtó is megemlékezett.

Bár nemcsak Szemző Gyula, hanem a játékban résztvett többi partner is hangoztatta a vád alaptalanságát és valószínűtlenségét is, - mondván, hogy Szemző Gyulának egymagában több pénze van, mint az egész Lederer-családnak együtt - csak tovább folytatták Szemző ellen a megkezdett hajszát. Ennek a hajszának lett aztán a következménye az a Royal-szálló éttermében lejátszódott tettleges incidens, melynek cselekvő szereplője Szemző Gyula, szenvedő szereplője pedig Lederer Erich, Lederer Ernő testvérbátyja volt, aki az ügyben öccsével azonosította magát.

Az inzultust természetesen lovagias mederbe terelték a szereplők és hosszu huzavona után az ügy ma végre befejezést nyert. A késlekedést Léderer Erich segédei okozták, akik előbb minden áron becsületbíróság elé akarták vinni az ügyet, sőt mikor álláspontjuk nem érvényesült, a megbizást vissza is adták.

Az uj segédek pisztolypárbajban állapodtak meg, mely vasárnap délben folyt le a hűvösvölgyi erdőben. Szemző segédjei Rácz Vilmos és Palotai Kovács Kálmán, Ledereréi Almássy László, Simon Elemér voltak, míg orvosként dr. Szilárd Bertalan, a Sós-fürdő főorvosa jelent meg.

Kétszeri golyóváltás után, mely alatt sebesülés nem történt, Almássy László a vezetősegéd, az ügyet a lovagiasság szabályai szerint befejezettnek jelentette ki. A felek természetesen nem békültek ki.