Elfogták az amerikai szállitmányok tolvajait

A budapesti amerikai misszió legutóbb följelentést tett a rendőrségen, hogy az Amerikából érkező szeretetadományokat, sőt a misszió magánhasználatára szántdolgokat is rendszeresen megdézsmálják. A tolvajok olyan vakmerően lopkodták a misszió szállitmányait, hogy néha félkocsi rakományok tüntek el s egész ládák érkeztek meg teljesen kiüritve a misszió raktáraiba.

Pedlow kapitányt, aki a misszió szeretetadományainak szétosztását végzi, módfelett felháboritották ezek a lopások és személyesen járt el a főkapitánynál s jelentette be a lopásokat. A főkapitány a legszigorubb nyomozás lefolytatását igérte meg és a tolvajok kilétének és a lopások megakadályozásának munkáját a Szalay detektivcsoportra bizta.

Szalay Ágoston detektivfelügyelő és csoportjának tagjai napokig tartó megfeszitett munka után végre teljes eredményt értek el. megállapitották, hogy a lopásokat a szállitmányok kirakásával megbizott napszámosok követték el, akik az éjszaka leple alatt visszaosontak a pályaudvarokra és fosztogatták a vaggonokat. A detektivek éppen egy ilyen éjszakai fosztogatás közben törtek rá a tolvajokra.

Többek ezek közül el akartak menekülni a detektivek elől, néhányan azonban megkisérelték az ellenállást s ezekkel valóságos harcot kellett folytatni, amig végre lefegyverezték őket.
Az egész bünszövetkezetet, huszonegy embert, megkötözve hozták be a rendőrségre. Ahol vasárnap délelőtt megkezdték a kihallgatásukat. A legtöbbjük rögtön bevallotta bünét s előadta, hogy már hetek óta lopkodnak a vasúti kocsikból. A holmikat a lakásaikra vitték s a Teleki-téren, valamint a gróf Haller-utca környékén, az Uj-vásártéren is volt, akiket elő fognak állitani a rendőrségen. A misszió ellopott holmijainak egy részét megtalálták a tettesek lakásain, másik részét most gyüjtik össze az orgazdáktól és azoktól, akik a lopott holmit megvásárolták.