Az időjárás

Magyarország időjárása 1921. november havában. Hazánkban a két utóbbi évtized időjárásában a novemberek és deczemberek hőmérsékleti viselkedésére jellemző, hogy egy érdekes rendellenesség mintegy állandósul.

A míg az elmult 22 november közül 14 a normálisnál hidegebb volt (64%), addig a deczemberek közül 16 volt a normálisnál melegebb (73%), tehát éppen ellentétes eltérés mutatkozik. Egy erősebb előtél jelentkezése november végén már nem ritka: sőt a november szigora ismételten határozottan télies volt. A 21 évi közép szerint a november -0.3ş-kal hidegebb a normálisnál, míg az elmult 21 deczember a normálist +2.1 ş-kal meghaladja.

Ez igen nagy rendellenesség, mert hiszen az évi menet szerint novemberről deczemberre a hőmérséklet 4 ş-kal hidegebbé válik. Ez a most jelentkezett változás már nem lehet véletlen műve, nem egyszerű következménye az időjárás erősen változó voltának, sokkal mélyebb, ma előttünk még ismeretlen okok lehetnek előidézői, a melyek oly légnyomás-eloszlást eredményeznek, hogy a tél enyhül, az ősz vége pedig hideggé válik.

Idei novemberünk is jóval hidegebb volt s -2, sőt közel -3 ş-kal maradt az átlagok alatt. Különösen nagy a hőmérsékleti hiány a második és a hónapvégi pentádokban. A hőmérséklet eltérései a budapesti ötnapos középértékektől a következők: nov. 2-6. 7-11. 12-16. 17-21. 22-26. 27-decz 1. -0.1 -3.0 -0.9 +3.1 -5.3 -6.3. A hőmérséklet havi átlaga nyugaton 1ş, keleten 2, sőt 2½ fok, kelet felé az időjárás általában melegebb volt.