A kisántánt részleges mozgósítást készít elő

Prága, október 23.

(A MTI szikratávirata.) A minisztertanács ma délelőtt 9 órakor rendkívüli ülést tartott, hogy megvizsgálja a Károly király magyarországi restaurációjának ujabb kisérlete által teremtett helyzetet.

A miniszterelnök kifejtette a tényállást, valamint az eddig meghozott intézkedéseket és megállapította, hogy késlelkedés nélkül életbeléptettek mindent, ami a köztársaság érdekeinek védelmére szükséges. A kisántánt kebelén belül teljes az egyetértés, minden rendszabályt megegyezés alapján és együttesen léptettek életbe.

Együttes volt a szombati diplomáciai démars és ezt azóta más rendszabályokkal is kiegészítették. Igy biztonsági katonai rendszabályokkal, részletes mozgósítások értesítésével, amelyek már megkezdték munkájukat.