Rövid hírek

Elhalasztják Magyarország felvételét a Népszövetségbe

Genfből jelentik: A népszövetség teljes ülése tegnap elfogadta a VI. főbizottságnak azt a javaslatát, hogy Apponyi Albert gróf levele értelmében Magyarország felvételi kérvényének tárgyalását halaszszák el a legközelebbi ülésszakra.


Elhalasztják a washingtoni konferenciát

Berlinből: A Berliner Tagblatt londoni jelentése szerint a washingtoni konferenciát Lloyd George kezdeményezésére 1922. márciusáig elhalasztják. (MTI.)


Irország ragaszkodik függetlenségéhez

Az Irországi tartománygyülés elnökének nyilatkozata.
Páris, október 9.

Az Exsesior egyik munkatársának O'Czillaighgel, az íroszági tartománygyűlés elnökével, folytatott beszélgetést közöl. Az elnök, aki most Párisban tartózkodik kijelentette, hogy az ír tartománygyűlésnek őszinte kívánsága, hogy Angliával a békét helyreállítsa. Írország azonban külön nemzetség és nem elégedhetik meg a dominium rangjával. Ők igazságos és tisztességes békére törekszenek anélkül, ohgy Ulstertől elszakadnának, amelynek oly kiterjedt autonomiát kellene adni, amely a nemzetközi szuverenitással összefér. Az önálló Írország nem utasítaná vissza az Angliával való szövetséget, de az Angliától való függő helyzetbe sohasem egyezne bele. (MTI.)


Osztrák hazudozások

Bécsből táviratozzák: A reggeli lapok Bécsujhelyből ezeket jelentik: A lakosságot ma éjjel állandóan nyugtalanította a város közvetlen környékén hallható lövöldözés. A magyar felkelők éjjel 11 óra felé tüzelni kezdtek a Bécsujhely melletti Lajta-hídra. A védőrség egyik járőre világítórakétákkal fedezte fel az ellenséget.

Ekkor a Lajta magyar partjáról fokozódó erővel kezdtek tüzelni, amit osztrák részről ugyanoly hévvel viszonoztak. Bizonyos időre csend állott be. Éjjel 12 óra felé ujból tüzelni kezdtek a hídra. Erre a védőrség és csendőrség akcióba lépett és elnémította a tüzelést. A Lajtahegységen tömörült felkelők reggel 4 órakor Eichbücchel helységet kezdték lőni. A tüzelés folyamán géppuskákat is használtak. A tüzet főleg az eichbücheli kastélyra irányították, ahol az osztrák csendőrség helyezkedett el. A védőrségnek sikerül a felkelőket állásaik elhagyására kényszeríteni. (MTI.)