Tizmilliós nyereség egy hütlen alkalmazott révén

A Hungária-bank szerencséje – Följelentés, amely jutalmazással végződött

- A Hétfői Napló tudósítójától.-


Különös viszonyaink torzító tükrében mutatkozik az a csalási följelentés, amely egész héten át foglalkoztatta a rendőrséget, s amely előzetes őrizetbevétel helyett a följelentés visszavonásával, s a csalással vádolt alkalmazott megjutalmazásával végződött.

A Hungária bank nagy butorraktárt alapitott Budapesten s Váci-utca 3. szám alatt rendezték be a nagyurt igényekhez szabott, hatalmas boltot. Az üzlet élére leszeződtettek egy kiváló bécsi szakembert, akinek teljes felhatalmazást adtak az üzleti ügyek lebonyolitásra s a butor-vállalat vezetésére. Az üzléetvezető mindjárt az alapitásnál keveselte azt a másfélmillió koronát, amelyet a Hungária Bank árubevásárlására és az üzlet vezetésére rendelkezésére bocsátott s emiatt több beadvánnyal fordult a bank vezetőségéhez.

Miután pénzt hasztalanul sürgetett, elhatározta, hogy a butorüzletet ugy fogja vezetni, mintha saját tulajdona lenne s ezentul már egyáltalán nem számolt be a banknak működése részleteiről. Megállapodásokat kötött több nagy fővárosi butorgyárral és asztalos mesterrel, butorok szállitására, kikötötte azonban, hogy az árukat kétszer számlázzák. Először azon az áron, amibe tényleg kerültek, másodszor pedig tiz-huszezer koronával magasabban s kikötötte, hogy valamennyi számlát a kezeihez juttassanak el. a nagyobb összegekre kiállított számlákra – mondotta a szállítóknak – ezért van szükség, hogy a vevőknek megmutathassa s hogy azok ne tiltakozhassanak a borsos árak ellen. A butorgyárak és asztalosok belementek ebbe a kikötésbe s az üzletvezető teljes egy évig kapta a kettős számlákat, amik közül a magasabb összegről szólókat nem a vevőknek mutatta be, hanem megint saját kezeihez, kifizettette magának a Hungária Bankkal-

Végre azonban valahogy kitudódott a manipuláció s a bank vezetősége a mult héten följelentést adott be a váci-utcai butorraktár üzletvezetője ellen. Megindult a nyomozás s ekkor váratlan fordulat történt. Az üzletvezető manipulációja kétségenkívül beigazolást nyert s már csupán arról volt szó, hogy megállapitsák a bank veszteségét, amelyet igen sulyosnak véltek.

Ebből a célból leltárt készítettek a váci-utcai raktárban talált árukról s kiderült, hogy pont tíz millió koronával több butor volt ott fölhalmozva, mint amennyinek tulajdonképpen lennie kellett volna. A rejtélyt hamar megoldotta az üzletvezető, aki megmagyarázta, hogy mit csinált. A magasabbra megszabott számlák különbözetét nem költötte el, hanem butorokat vásárolt s beállította a bank raktárába. Minden kedvező konjunkturát kihasznált, csakhogy minél gazdagabb raktárt gyűjthessen össze s a roppant kedvezőnek igérkező évi mérleggel meg akarta lepni a bank vezetőt akik vele szemben mindig fukarkodtak.

A bank vezetősége elfogadta ezt a védekezést annál is inkább, mert nem remélt tíz milliót nyertek s mivel az üzletvezető minden vállakozásáról pontos könyvet vezetett. A följelentést visszavonták, az üzletvezetőt meghagyták állásában, sőt jutalmul odaadták neki haszonrészesedés cimén a tíz millió tíz százalékát, ami eléggé tekintélyes summa.