Ó a kenyér tömött gyönyöre!
ó örök kacagás, enyhe mámor és
őrizett napfény - öreg kemencék
pírja - száraz fanyar gyümölcs
és puha legelső áldás, forró nyár
őriző örök falatja - ajkunk
nem szítt még állandóbb istent,
a föld sava ő: hőség az agynak,
hogy gőgösen lobogó szempár
dobjon sugárt és kósza fényt -
az űrbe vesse hülő, bús
velejét, vagy diadalt üzenjen
csillagnak, napnak - ó teli kacaj
s száraz, állandó mosolygás - fény -
bizonyos szűkmarkú föld:
szegény estékben arcunkra csepegő
izmok barna, durva gyümölcse
s kovászos, növekvő csodakenyér -
föld! föld! sűrű búzák koszorúja
az egyszerű, tömzsi isten fején.