UTE – Kispest AC 2:0 (2:0)

Népszigeti pálya. – 1000 néző – Bíró: Kiss Menyhért.
A legutóbb az UTE is, a KAC is életerős, tartalmas játékkal örvendeztette meg híveit, annál meglepőbb volt mai sivár teljesítményük, léleknélküli kapkodó játékuk. Különösen a KAC játéka volt gyatra s mentségére csak az szolgál, hogy Varga, a kinek a karján daganat támadt, csak a második félidőben foglalta el helyét a kapuban.

Addig az ifjúsági csapat fedezet játékosa, Raix védett, de hiába való volt az igyekezete, feladatának nem tudott megfelelni. A mikor Varga beállott a csapatban, Raix a halfsorba került s itt már jól megállotta a helyét. Hozzájárult még a balsikeréhez az is, hogy Varga távollétében az egész félidőt 10 emberrel játszotta le a KAC.

Az UTE az első félidőben le is becsülte ellenfelét, nem vette komolyan a dolgát és csatárai még annyi fáradságot sem vettek maguknak, hogy a kínálkozó könnyű helyzetet kihasználják. A tunyaságban a csatárok jártak elől.

Remetének a kapuban nem volt komolyabb dolga. A két Foglnak nem adtak gondot a félénk KAC csatárok erőtlen támadásai. A halfsorban Kelencsényi volt a legjobb, a csatársorban Szidon gyors lefutásaival, Priboj néhány lövésével vonta magára a figyelmet.

A KAC csapatában csupán Varga, Eisenhofer, Stalmach és Raix nyújtott elfogadhatót.
UTE támadással indult a mérkőzés, de Szidon veszélyes beadása eredménytelen kornerrel végződött. A 20-ik percben Priboj Szidonnak adja a labdát, aki lapos, de védhető lövéssel megszerzi az UTE első gólját. Továbbra is az UTE van frontban s a 32-ik percben Szidon beadásából Priboj lövi a második gólt.

A második félidőben a komplett KAC ellenében is ura marad a helyzetnek az UTE, azonban Varga Priboj és Nagy biztos gólnak látszó lövéseit nagy bravúrral védi. A KAC Boldog révén csak nagy ritkán jut szóhoz, de a Foglék mindannyiszor könnyedén leszerelik.