A nemzetgyűlés határozott pénzügyi lépései

Kállay Tibor pénzügyminiszter beszédében azt domborította ki, hogy az államháztartás rendezésének két eszköze van: a kiadások apasztása és a bevétetek emelése. Erre alapítja munkatervét. Bejelentette, hogy útépítésekre és javításokra a kormány több milliót áldoz. Gondoskodik a munkanélküliek foglalkoztatásáról a közmunkák megindításával. Fedezetlen bankjegyeket nem ad ki, mert ezzel csak a kötött fizetésű emberek és munkások sorsa válik súlyosabbá. Végül utalt az új adójavaslatokra, amelyektől az adózásban fennálló igazságtalanságok megszüntetését, a közgazdaság nyugodt menetét és a költségvetés mielőbbi rendbehozását várja. Ezután a javaslatot általánosságban elfogadták. 

A részletes tárgyalás során Kállay Tibor pénzügyminiszter bejelentette, hogy a kislakások építkezéséhez szükséges faanyag beszerzése tekintetében az Országos Központi Hitelszövetkezettel megállapodást létesített. Schandl Károly dr. államtitkár pedig élénk helyeslés közben adta elő, hogy a kormány mindent elkövet a földreform végrehajtására remélhető tehát, hogy a törvényben előírt időn belül lesz végrehajtva a földreform. 

Egyébként a javaslatban öt millió korona szerepel a reform munkálatainak költségeire. A felhatalmazási törvényjavaslatot ezután több-kevesebb módosítással részleteiben is elfogadták 

Augusztus hó 2-án, rövid ülés után a nemzetgyűlés bizonytalan időre elnapolta üléseit. A nemzetgyűlés bizottságai és a drágaság kérdésében kiküldött külön bizottság azonban továbbfolytatta munkáját. 

A koronával folyó lelkiismeretlen üzérkedés meggátlására, amely már-már teljes katasztrófába sodorta egész gazdasági életünket, Kállay Tibor pénzügyminiszter erélyes rendszabályokat foganatosított. Ezeknek elseje az volt, hogy megtiltotta a külföldi pénznemek forgalmát és állami ellenőrzés alatt álló deviza-központ felállítását rendelte el. 

Ezután tehát, akinek külföldi pénzre van szüksége, csupán a deviza-központtól szerezheti be. Ennek az intézkedésnek meg is volt a hatása, amennyiben a 0.17 1/2 svájci jegyzésű korona néhány napra már 0.30-ra emelkedett. A kormány természetesen nem állott meg az üzérkedés és drágaság letörésének utján, hanem elszánta magát arra, hogy minden eszközzel rendet teremt ezen a téren. 

A hozadéki adójavaslatok iránt élénk érdeklődés nyilvánul meg. A pénzügyminiszter meghallgatta az érdekképviseletek állásfoglalását.