A valutáris viszonyok késleltetik a telefonreformot

Hosszu idő óta napirenden szerepel a budapesti harmadik telefonközpont kérdése, amelynek mielőbbi felállitása véglegesen javitana a telefonmizériákon. Az uj telefonközpont felállitása azonban mindenkor elsősorban pénzkérdés volt, de ma különösen az.

A postakincstárnak erre a célra már van egy megfelelő telke a Széna-téren.
Ezen a telken akarják az uj központot felállitani, amelynek tervei azonban még nincsenek kidolgozva. Csak elvben van meg az elhatározás, részleteivel azonban maga a kereskedelmi minisztérium illetékes osztálya sincs tisztában. 

A kereskedelmi minisztérium felszólitására a Magyar Mérnök- és Épitészegyesület határozta el, hogy az uj központ terveire pályázatot hirdet. Nagyon természetes, hogy hosszu hónapok fognak eltelni, mig ezek a pályázatok beérkeznek, felülbirálják és igy maga a minisztérium is arra van elkészülve, hogy a harmadik központ felállitása évek multán következik be. De nem is foglalkozik ma a kormány komolyan ezzel a kérdéssel, mert az ingadozó valutáris viszonyok mellett konkrét költségvetést elkésziteni nem lehet. 

Ugyanez a költségvetési zavar hátráltatja az automata telefonkészülékek bevezetését, sőt az állitólag január 1-én életbeléptetendő beszélgetésenkénti dijazás ügye sincs még olyan stádiumban, hogy az a közel jövőben megvalósulhasson. A mai viszonyok mellett ugyanis a kereskedelmi kormány egyáltalában nincs abban a helyzetben, hogy kiszámitsa a beszélgetési dijazásnál az előfizetési alapárt. 

A vidéki telefonhálózat kibővitésén is dolgozik a kormány és nagyobbarányu reorganizációs munkát visz keresztül. Igy ezidőszerint két uj postaépület épül Nagykanizsán és Szombathelyen és mihelyst a pénzügyi viszonyok megengedik, más vidéki városokban is meg fogja valósitani azt a beruházási programmot, amely régóta készen fekszik a postavezérigazgatóságnál.