Főszolgabiró a vádlottak padján

 Kiviteli engedélyek megszerzésére vállalkozott


- A Hétfői Napló tudósítójától.-

A mult év elején az egész fővárosban suttogták, hogy a pénzügyminisztériumban megfelelő pénzáldozatokkal könnyen lehet kiviteli engedélyeket kapni. E hiresztelések miatt a pénzügyminiszter jelentést is tett a rendőrfőkapitányságnál és kérte, hogy a legerélyesebb nyomozást inditsák meg ez ügyben, állapitsák meg, van-e a hiresztelések mögött visszaélés, vagy pedig kóbor pletyka az egész.

A rendőrségen arról értesültek, hogy dr. Tarnai Miklós nyugalmazott főszolgabiró érdeklődik kiviteli engedélyek megszerzése dolgában. Possert János detektivfelügyelő és egy pénzügyminiszteriumbeli segédhivatali igazgató összeköttetést kerestek dr. Tarnai főbiróval és ugy szerepeltek előtte, mint akiknek egy vaggon gyapju szállitására kiviteli engedélyre volna szükségük. Dr. Tarnai Miklós tárgyalásba bocsátkozott velük és ennek az lett a folyománya, hogy a detektiv 30,000 koronát helyezett letétbe jutalomdijul arra az esetre, ha a kiviteli engedélyt csakugyan megszerzi.

Egyuttal azonban feljelentést is tettek dr. Tarnai Miklós ellen azért, mert az előttük állitlag azt a kijelentést tette, hogy az összegből 15,000 koronát a pénzügyminiszterium egyik tisztviselőjének jutalmazására kell forditania. A szállitási engedélyből persze nem lett semmi és dr. Tarnai Miklós főszolgabiró ellen a pénzügyminiszter felhatalmazására hivatalból üldözendő rágalmazás vétsége miatt eljárást inditottak.

Dr. Tarnai Miklós ügyét ma tárgyalja a budapesti kir. büntetőtörvényszék.