A MAFC úszói Németországban

Kenyeri ideje több mint egy másodperccel jobb Heinrich magdeburgi idejénél. – Rademacher Lipcsében nem állott ki Sipos ellen. – Sipos javuló idővel könnyen győzött. – A MAFC két stafétában győzött, egyben kikapott.

Amilyen szomorú auspiciumok között kezdődött meg Magdeburgban a műegyetemi úszók túrája, olyan kellemes meglepetést jelent a távíró a túra második állomásáról, Lipcséből. Kenyeri Alajos, akinek sajnálatos rosszullétéről tudósítónk úti leveléből meggyőződhettünk, úgy látszik már kiheverte betegségét s Lipcsében erejének teljében állhatott ki a félelmetes német bajnok, Heinrich ellen.

Heinrichet, mint nemzeti hőst ünnepelték Magdeburg után. És méltán, mert alaposan rávert Trollére, a svédek büszkeségére, Kenyeri Alajost, aki ott csak pusztán udvariasságból a rendező egyesület iránt szállott vízbe, akkor még egy másik német úszó, Eitner is megelőzte.

Győzelmeit folytatni szándékozott most szűkebb hazájában, Lipcsében is Heinrich, aki éppenséggel nem számított arra, hogy ilyen hamarosan kelljen lemondania a megszerzett dicsőségről. A hatalmas közel két méteres óriást a lipcsei közönség becéző tapsvihara fogadta a startnál.

A verseny azonban váratlan eredményt hozott, még pedig egyformán a németeknek és nekünk is. A németek biztosra vették bajnokunk győzelmét abban a vízben, amelynek Heinrich trenírozni szokott s amelynek minden zegét-zugát s természetesen fordulóit is jól ismerte. Mi magyarok, viszont nem hihettünk, hogy ilyen súlyos és energiafogyasztó betegsége után Kenyeri képes legyen megverni az ereje teljében lévő Heinrichet.

De másképpen történt. Kenyeri a verseny elejétől kezdve együtt küzdött Heinrichhel s végeredményben német rekord alatt, jól látható különbséggel, egy méterrel verte meg a német bajnokot. Kenyeri ideje egyenlő Brettingnek, minden idők legjobb német sprinterének még a békében felállott 1 p. 4.4 mp-es német rekordjával.

Nagyszerű javulást mutatott a 100 méteres mellúszásban Sipos is, aki magdeburgi idejénél sokkal jobb időt úszott ki, bár komoly ellenfele nem volt. (Mögötte másik magyar mellúszó, Borovy, lett második.

Rademacher óvatosan ülve babérjain, nem adott alkalmat Siposnak arra, hogy semleges vizben revánsot vehessen. Az bizonyos, hogy Lipcsében aligha sikerült volna Rademachernek Sipost megvernie, mint Magdeburgban, hazai vízben, hazai közönség előtt. Siposnak tehát várnia kell – a német bajnokságig, ahol már nyílt vízben találkozhatik nagy riválisával.

Kenyerihez és Siposhoz méltóan szerepeltek Lipcsében a MAFC stafétái is. Három versenyben vettek részt, kettőt ezek közül megnyertek (5x50 m. sprint és 4x50 m. vegyes) és csak a harmadikat (50, 100, 200 m.) vesztették el, mert a 200 métert úszó Kenyerin s pár napja átszenvedett betegség okozta fáradság jelei mutatkoztak.

A MAFC elért eredményei nyomán máris azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a túra teljes sportbeli és erkölcsi sikert hozott a magyar úszósportnak, s teljes elismerés illeti meg a MAFC-ot annak létrehozásáért.

A lipcsei verseny eredményeit az alábbiakban közöljük
:
4x50 m. vegyes staféta. 1. MAFC (Sipos, Géczy, Kenyeri, Beleznay) 2 p. 18 mp., 2. Poseidon, Leipzig.

100 méteres gyorsuszás. 1. Kenyeri Alajos MAFC 1 p. 4.4 mp. (Bretting rekordja beállítva) 2. Heinrich, Leipzig, 3. Herendi – Háy Pál MAFC

5x50 méteres sprintstaféta. 1. MAFC (Kenyéri I. és II., Beleznay, Herendi, Schwertner) 2 p. 30.2 mp. 2. Alter Schwim Verein. Leipzig.

100 méteres melluszás. 1. Sipos Márton MAFC 1 p. 18.4 mp. 2. Borovy MAFC 3. Wolf Leipzig.

50+100+200 m. staféta. 1. Poseidon. Leipzig 4 p. 28 mp. 2. MAFC (Herendi, Beleznay, Kenyeri)

Vízipóló. Poseidon. Leipzig – MAFC 3:1.