Eskütt Lajos ügye

A kiviteli panama ügyében dr. Pless György vizsgálóbiró már régebben befejezte az egész ügy vizsgálatát, az iratokat a kir. ügyészségben tette át, ahol dr. Moldoványi Géza kir. ügyész már elkészitette Eskütt Lajos és társai ügyében a vádiratot, továbbá dr. Zákány Gyula nemzetgyűlési képviselő ügyében is meghozta az ügyészség a döntést.

Az iratok dr. Sztracha Gusztáv kir. főügyész , akir. Ügyészség elnökénél vannak, aki most revidiálja a hozott határozatokat. Tekinettel arra, hogy letartóztatásban levő Esküdt Lajos, Tömör Angéla, Mengels Lajos, Brezina Gyula, dr. Kendet György, Pencze József dr. vizsgálati fogsága e hét folyamán lejár, dr. Pless György vizsgálóbíró előterjesztést tett a vádtanácsnál a vizsgálat fogságnak 30 nappal való meghosszabitása iránt.

A vádtanács kedden dönt az inditvány felett, itt említjük még meg, hogy a kir. ügyészség Eskütt Lajos ellen külön vásiratot adott hatóság elleni erőszak vétsége cimén, mert mint ismeretes, Eskütt Lajos a fogházban két börtönőrt megtámadott, és az egyiket tettlegesen is inzultálta.

A vádirat ellen benyujtott kifogások felett a vádtanács megtartotta a tárgyalást és vád alá helyezte Eskütt Lajost, azonban Esküttnek volt védője, dr. Oroszy György igazolási kérelmet nyujtott be a vádtanácshoz, mert a kifogások tárgyalásán sem a védőt, sem Eskütt Lajost nem idézték meg. A vádtanács ez alapon ujabb tárgyalást tűz ki az ügyben.