Körözés

Gyermekkoromból rémlik vissza Kecskeméthy Győző neve. Sikkasztott, megszökött, körözték. Az ujságok hasábokat irtak róla, - nem emlékezem biztosan tudtam-e már akkor olvasni – de ujságokat hallottam róla minden nap, hogy itt bujkál a fővárosban, majd meg, hogy régen tul van már minden határon, odaát Amerikában éli világát, máskor, hogy nyomában vannak.

Körözték. Kicsit zavaros fogalom volt ez akkor számomra, de szorongva éreztem, hogy menekül innen-oda és megint egy lépéssel tovább, nappal bujva, éjjel remegve, lakatlan pincékben, álszakállal, fojtogató félelemmel Kecskeméthy Győző, de nem engedve egy pillanatra sem: ott szorítja, két kézzel melléhez, lihegő szivósággal a milliót érő, aranyat rejtegető zacskót. Igy képzeltem mindég magam elé, fuldokló futásban, amint a sikkasztott kincset remegő görccsel tartja és nem engedi el.

Pedig körözik. Rendőrök és detektivek, polgárok, máskor jóindulatu járókelők őt vadásszák: őt vadásszák nappal, ha hivatalból jönnek, csillogó ?át fürkésző szemmel és éjjel, ?, lassu vándorlások közben, lomha, de figyelmes pillantással. És az egész ország, mind-mind. Őt keresték, őt körözték: Kecskeméthy Győzőt.

Azóta mindig olyan szorongó érzésem van, ha körözésről hallok, vagy olvasok. Az üldöztetés, bekerités, hajsza tehetetlen rémülete visszareszket bennem egy kicsit. És ezért van, hogy perverz félelem-kereséssel mindig elolvasom a rendőrség hivatalos körözési közleményeit. Igy bukkantam rá Katalin esetére. Katalin ( Hirsch Béláné, született Grünbaum) a debreceni rendőrkapitányság kereszteli, még pedig igen erélyesen, mivelhogy H. B.-né, szül. G. Katalin gyöngyösi születésü fűszerkereskedő Debrecenből ismeretlen helyre távozott, miután rendőri kihágás miatt jogerősem 10 korona büntetésre itéltetett.

Katalin, így kell ezt egyszerűen mondani, megszökött bizony a büntetés elől és ennek következtében körözik. És erre megint elszorul a szivem. Látom magam előtt Katalint, amint a toz koronát – piros egykoronásokat vagy egy darab tizkoronást bankó-pénzben melléhez szoritva, üldözött vadként buvik, szorul, lapul, menekül, de nem engedi, nem engedi a kincset. Nyomában pedig rendőrök, detektivek, stb. stb.

Mindezt pedig azért mondtam el e szerény hasábokon, ahol a pesti utca apróbb arcvonásit szeretném néha lerajzolni, hogy előkészitsem a nyájas olvasót erre a kicsit szokatlan képre:
Ne lepődjenek meg, ha egyszer, fényes nappal megpillantják Katalint a Nagyköruton, szoknyája feltürve, hogy könnyebben szaladjon, hosszu haja kalászban lobog utána és rohan, rohan nagyokat szökellve, miközben a tiz koronát halálosan szoritja kebléhez.

Utóirat. És eszembe jut egy matematikai probléma is. A debreceni rendőrség – teljes joggal – keresi a maga tiz koronáját, amelyről én, - szintén teljes joggal – feltehetem, hogy aligha fogja megkapni. A rendőrség köröztet és a körözést ujságban hirdeti. A hirdetés ára szavanként 3 korona. A köröző hirdetés 48 szó, 48 szor 3 az 144. tehát 144 az egyszeri hirdetés, ahányszor hirdetik annyiszor 144 koronájába kerül az államnak Katalin futása.

A kihágást iktatják, a büntetést iktatják, a hirdetést iktatják, az iktatást iktatják. Átirnak, visszirnak, jelentenek. Mindez sokszor tiz koronába kerül, és közben Katalin szalad a tiz koronával, amelynek nyomát ime nem bottal, hanem százkoronásokkal ütik.