Annyi gond űz, annyi baj vicsorgat
Rám, hogy úton-útfélen rémülök
S szép szavaim korommá égnek számon,
Szép hiteim mind elfonnyadnak száron.
Pedig azt hittem, hogy az egész
Világé vagyok - s mi rajta tenyész:
Fű, lomb, állat, ember: mind testvér,
S a tengeré is vagyok, ahol merész
Hajón vágtat a vakmerő tengerész
S míg kéményekből égre kereng a füst,
Halas, hűs habok mélyén liheg
Sok titkos kincs, sok arany, gyémánt, ezüst.

Azt hittem, hogy a bűbájos egek,
Zuzmarák s csillagok csodálatára
Jöttem s mi belőlem fakad: az ének,
S hogy jöttem az örömök kürtösének
És hogy hírt adni-vinni, mely vidám,
Átszűrni lelkemen, e szitán
Az életet, s mutatni azoknak, akik
Nem tudják, hogy az Isten hol lakik.

De élni: bűn, jaj szánom-bánom
S szép szavaim korommá égnek számon.