A végnélküli hossz…

A tőzsdei hausse ezen a héten is megszakitás nélkül tartott, sőt olyan rekordkurzusokat is produkált, amelyek szinte páratlanok a tőzsde történetében. Ezen a héten is a nagy áremelkedések központjában a nehézpapirok: az Általános Kőszén, a Magnezit, Kábel, Ganz-Danubius, Izzó, Magyar Cukor állottak, amelyek ujabb 20-30 százalékkal javitották meg árfolyamukat. 

A nehézpapirok erős felfelé való árszökése természetesen nem maradhatott hatás nélkül az eddig elhanyagolt középpapirokra, amelyek ezen a héten már erőteljesen megmozdultak. Egymásutáni sorrendben az Angol-Magyar Bank, a Magyar-Olasz Bank és a Leszámitoló elmaradt bank és ipari értékei kerültek a nagy tőzsdei tippek közé.

A spekuláció eleinte csak félve és tapogatódzva nyult ezekhez a középértékekhez, azonban a hét közepén a középértékek egész sorának: a Jutának, Kendernek, Spódiumnak, Óceánnak, Athenaeumnak és Pallasnak, különösen pedig a Schlicknek ugrásszerü árlendülete a kétkedőket is meggyőzhette arról, hogy a tőzsdei hausse mind szélesebb területekre önt ki és a kisjátékosok egyre nagyobb tömegei kapcsolódnak be a tőzsde egyre lendületesebb forgalmába.

Az általános nagy hausse kisérő jelensége volt a hét végén az eddig tökéletesen mellőzött bankiparok megmozdulása is élükön a Hazai Bankkal, Angol-Magyar Bankkal és a Leszámitoló Bankkal, a szombati és vasárnapi magánforgalomban pedig a Magyar-Olasz is tempósan előreugrott egészen 800 koronáig.