A szerdai fekete kasszanap következményei

A mult heti fekete szerda után még mindig nem nyugodott meg a tőzsde, mert azok az okok sem szüntek meg teljesen, amelyek hivatva volnának a nyugodtabb felfogás és irányzat kialakulását lehetővé tenni.

Elsősorban a fojtogató pénzhiányra gondolunk, ami mellett nagyobbarányu üzlet kialakulására és arra sem lehet számítani, hogy a jelenleg érvényben lévő magas kosztkamatláb is lényegesebben visszaesett, mert a kosztüzletek illetékkel való megadóztatásával sem jön több pénz a piacra. A kosztpénznek a szombati 10-11%-ig való lemorzsolódása mindössze csak annyit jelent, hogy az elmult héten a nagy árleszakadás napjaiban a gyöngébb kezek mind kiszorultak a piacról és a fedezetlen papirokat exekuciós eladások utján piacirozták. Ujabb angazsmánok ez idő óta nincsenek, – amit bizonyit a legutóbbi prolongációs dijnak 8-9% között való mozgása is.

Ezek az okok, nem pedig a pénzpiac feszültségeinek az enyhülése szoritották vissza az elmult két napon a fantasztikus magasságba törtető kosztpénzt. Az értékpiac közönsége számit arra is, hogy a legközelebbi szerdai kasszanapra a most megkezdődő tőzsdehét elején esetleg már 7-8% között is kaphat hetipénzt.

A spekuláció a szombati és vasárnapi magánforgalomban is teljesen tartózkodó volt, mert irritálta a jobb hangulat kialakulását a kasszanapok ide-oda dobálása, a kormánynak a kosztpénz és az értékpiac közönségének katagorizálására vonatkozó terve, illetve rendelete is.