Vízipólócsapataink diadalútja

A III. kerület veretlen maradt az osztrák vízipóló bajnokságban. Az FTC harmadik mérkőzését is megnyerte Nürnbergben.

Vizipóló-sportunk hatalmas fellendülését mutatja nemcsak a hazai bajnokságok szélesebb keretben és nagyobb résztvevő számmal való lejátszása, hanem az a körülmény is, hogy egyszerre két csapatunk is vállalkozott külföldi exkurzióra. A fejlődét jellemzi az, hogy régi reprezentánsunk, az FTC mellett a III. ker. is teljes sikerrel szerepel Bécsben és nagy esélye van hazahozni az osztrák bajnokság trófeáját.

Többszörös bajnokcsapatunk az FTC ezalatt folytatja győzelmes körútját Németországban; s harmadik ellenfelét is nagy gólarányban kényszerítette megadásra Nürnbergben. Pólózóink sikereiről a következő tudósításaink számolnak be.

A III. ker. TVE az osztrák pólóbajnokságban

Mint már megírtuk a III. ker. TVE vízipólócsapata részt vesz Bécsben az osztrák vízipóló bajnokságáért folyó küzdelemben. A magyar csapat az elmúlt vasárnap mérkőzött először, s mindjárt az első alkalommal a legerősebb bécsi csapattal, a többszörös bajnok WAC-cal kellett összemérnie erejét.

Az utazástól még fáradt csapat nagyszerűen megállotta a helyét. Az első félidőben még egyformának látszott a két csapat, sőt a WAC lőtt Sheff révén egy gólt, de a második félidőben abszolút fölénybe került a magyar csapat s mindjárt kezdetben jobbszélsője, Péter, kiegyenlített.

A magyar csapat fölényét azonban "egyensúlyozta" az osztrák bíró, s elfogult ítélkezésével elütötte a III. ker. TVE csapatát a biztosnak látszó értékes győzelemtől. Az eredmény így 1-1 arányban eldöntetlen maradt. A bajnokságot eszerint a WAC és a III. ker. TVE között valószínűen a többi csapatok fölött aratott győzelmeik gólaránya fogja eldönteni.

Kedden a III. ker. TVE csapata a "Ausztria" csapatával került össze, ezúttal azonban már fölényesen 11-1 (5-0) arányban győzött.

Nürnbergben is győzött az FTC vízipólócsapata


Az FTC vízipólócsapata győzelmi útját tovább folytatja Németországban. Vasárnap Nürnbergben a "Schwimmerbund Bayern" jó képességű csapatát 6-3 (3-1) arányban győzte le. Tudósítónk szerint a nünbergi csapat rendkívül durván játszott, amiért a mérkőzés bírája nem büntette őket.

Az FTC győzelme ettől függetlenül a mérkőzés kezdetétől fogva biztos volt. az úszó számokban ezúttal is gyengén szerepeltek a zöldfehérek, amennyiben Serény 400 méteren vereséget szenvedett, Bacere-tól aki a versenyt 6 p 6 mp-es gyenge idővel nyerte meg.