A világ legnagyobb tüzhányója

 A világ legnagyobb tüzhányója a Katamai Alaskában van, amelyről néhány év előtt is vajmi keveset tudtak a tudósok, mig azután néhány év előtti roppant heves kitörése magára vonta a tudományos körök figyelmét.

Az a tudományos expedició, amelyet a washingtoni National Geographic Society küldött ki a tanulmányozására, megállapította, hogy mind a maga a tűzhányóhegy, mind pedig egész környéke, méretei és sajátságai révén igazán csodálatot keltő.

A vulkánikus terület körülbelül 250 négyzetkilométernyi síkföldön terül el, amely a szó szoros értelmében tele van müködő kráterekkel, amelyekből szakadatlanul gázok törnek elő. A főkráter kerülete tizenöt kilométer, amire az egész földön nincsen példa, mert például a Vezuv kráterének kerülete az 1918-iki kitörés óta mindössze 2200 méter, mig annakelőtte csak 200 méter volt. A Katmai kráterének mélysége körülbelül ezer méter.

Az említett expedició, amely néhány évvel ezelőtt fejezte be a kutatásait, az egész tüzhányó területét felmérte és megrajzolta a térképet is, azonkívül különféle gyüjteményeket állított össze és vegyelemezte a gázokat. A környéken egy huszonöt kilométer hosszu folyót is fedezett föl, amely forró iszapjáról nevezetes.