Nemzeti gyász és politika

 Mindnyájunkat mélyen lesujtott a jó ember és a legjobb szándéku uralkodó váratlan tragikus elhunyta, politikai pártállásra való tekintet nélkül. Az első pillanatban azt hittük, hogy a megrendítő halálhírre el fognak szunynyadni az indulatok és a torzsalkodások, hogy nyugalom áll be legalább egy kis időre a politikai pártok mindennapi ádáz-harcában és senkinek sem jut eszébe sem vádaskodni, avagy tőkét kovácsolni a maga számára a megrendítő esetből.

Lelkünkön az az érzés derengett át, hogy az isteni gondviselés ketté akarta vágni azt a rettenetes gordiusi csomót, amelyet a magyar nemzet megoldani nem tudott, hogy egy rajtunk kívül eső titokzatos hatalom, amely sokszor idézett elő váratlan fordulatokat a népek életében, beleavatkozott sorsunkban. Kétségtelen, hogy merőben uj helyzet keletkezett, mert a legitimistáknak az a sulyos érve, hogy van koronázott király, és tekintet nélkül arra, hogy a pragmatika szankció érvénye megszünt-e vagy nem a szabadkirályválasztás joga a nemzetre nem szállott vissza, elvesztette egész napját.

De az uj helyzet alapos megfontolást érdemelt volna a legitimista ellenzék részéről. Azok, akik a mai proklamációt közzétették, nem gondoltak arra, hogy ez a pillanatok alatt létrejött határozat még bonyolultabbá teszi a királykérdést és hogy még nagyobb éket vertek azok közé a politikai pártok közé, amelyek eddig is ellenségként állottak egymással szemben.

Kiokoskodtak órák leforgása alatt egy uj közjogi formulát, beledobtak a köztudatban egy uj legitimista jelszót, nem törődve azzal, hogy mit szól ehhez a közvélemény s nem törődve azzal sem, hogy ennek a szerencsétlen és annyit zaklatott országnak sohasem lesz nyugalma, ha az indulatok hullámait uj jelszóval ismét felkavarják. Az elhunyt szerencsétlen uralkodót rossz tanácsadói nem egy végzetes ballépésre sodorták s az ő lelküket terheli, hogy számüzésben kellett meghalnia az Oceán szigetén. De ugy látszik, hogy azok, akik a trónörökös királyságával ilyen hirtelen és merészen előhozakodtak, nem sejtik azt, hogy mindez a nemzet bőrére megy.

És vajjon ennek a szerencsétlen országnak, amely ma puszta létéért küzd, ez ma a legfontosabb problémája, ettől függ a nyugalma, jóléte és sok ezernyi bajának elhárítása? Attól félünk, hogy azok a rossz tanácsadók, akik a boldogult királyt Madeira szigetére juttatták, most fiának tragédiáját készitik elő. De van-e uj közjogi problémák feszegetésének valami értelme? Gyenge és hitvány nemzetek azok, akiknek jövője, jóléte is boldogsága nem a saját erejükön, kötelességükön nyugszik, hanem intézménmyeken, vagy pláne a király személyén.

De iyen mélyre talán mégsem sülyedtünk.